ZENEZÓNA

Musical készül a rocknagyiról
A Tina Turner életéről szóló musicalt 2008 első felében a londoni West End színpadán mutatják be, a tervek szerint később a New York-i Broadway is átveszi.

Musical készül a rocknagyiról

A Tina Turner életéről szóló musicalt 2008 első felében a londoni West End színpadán mutatják be, a tervek szerint később a New York-i Broadway is átveszi. A Simply The Best című darab a gyerekkorától kezdve a december 12-én hetvenhetedik életévében elhunyt Ike Turnerrel való botrányos házasságán keresztül egészen a visszavonulásáig követi nyomon az 1939. november 26-án született rocknagyi életét és pályafutását. A musicalben Tina legnagyobb slágerei is felcsendülnek: többi közt az 1973-as Nutbush City Limits (ezt egykori férjével közösen énekli) vagy az 1984-es What’s Love Got To Do With It című. (pj)

Legszívesebben Robbie is lelépne

Könnyen elképzelhető, hogy Paul McCartney és a Radiohead után újabb sztár válik meg az EMI lemezkiadótól. Méghozzá a legsikeresebb! A napokban Robbie Williams menedzsere, Tim Clark bejelentette, hogy az énekes a jövőre lejáró szerződését nem kívánja meghosszabbítani, és új kiadó után néz. A Take That egykori fenegyereke már 2002-ben is búcsút akart inteni a multinacionális cégnek, mivel a tengerentúli karrierje (máig) nem indult be, és a kiadót teszi felelőssé, amiért az észak-amerikai kontinensen képtelen labdába rúgni. Végül sikerült megegyezniük – az EMI nyolcvanmillió fontos szerződéssel bírta maradásra. Négy stúdióalbumra és egy válogatáslemezre szóló szerződést kötöttek, amely a jövő februárban boltokba kerülő Let’s Swing Again című stúdióalbummal jár le. Robbie Williams az elmúlt egy évtizedben – a tengerentúli kudarcok ellenére – az EMI legsikeresebb előadójává lépett elő, így a cégnek komoly érvágás volna a távozása, és bizonyára mindent elkövet majd, hogy ne veszítse el. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?