Vizuális szintaktikai elemzés

TALLÓSI BÉLA

A kiállítás szintaktikai elemzés alá vetett mondatai a kijelentés síkján közölnek tartalmakat, ám a szórendi variálással, vagyis a mondatrészek (alany, állítmány stb.) mondatbeli helyének átpozícionálásával a lényeges mondatvariáns a kérdés intonációjával operál. Azaz: a végső szövegtartomány rákérdez kiinduló önmagára. Vagyis a kijelentésként kezelt kiindulópont, egyben rákérdez arra, amit állít, és nem eldöntendő kérdésként. A kiállításon látható, szintaktikai elemzés alapjául szolgáló példamondatok – a néző gondolatiságára hagyatkozva – sokféle értelmezhetőségi lehetőséget nyitnak ki, mentális teret aktiválnak, és interaktív nyelvtani gyakorlatokká vagy feladványokká válnak. Kiegészítendő kérdésekre adandó válaszokat előhívva véleményformálásra ösztönöznek úgy, hogy demokratikus nyitottsággal a nézőre bízzák a megoldásokhoz szükséges döntések lehetőségét.

Az általános mondattani vizsgálódás (elemzés) azzal is bonyolódik, hogy a mondatelemzési, illetve jelentésértelmezési vizuális művészeti kísérletek helyspecifikus jelleggel is kiegészülnek. Vagyis minden egyes – vizuális hordozó (médium) formájában megjelenő – mondat grammatikai faggatása és tartalmi-fogalmi értelmezése a zsinagóga történelméből fakadó többlettel, az épület spirituális erejével és építészeti jellegével is kiegészül.

A Több mint szintaxis című kiállítás vizuális elemként, illetve tárgyként kezelt mondatai sokkal tágabb – összevető vagy összehasonlító – szintaktikai analízisre is lehetőséget kínálnak. Mivel az egyes (ugyanazon) mondatok több nyelven is megjelennek, a nyelvi kommunikációs modellek és a nyelvi mechanizmus működésének vizsgálatához is alapul szolgálhatnak.

A fentiekből következik, hogy a vizuális hordozók (digitális kiíró, videoprojektor, szövegobjekt) révén a térben különböző formában megjelenő mondatok/szövegtömbök – a szintaxis szintjén túllépve – a szemantika tartományába rendelik a kiállítás elemeit. Vagyis – és ezt már Bartha József és Bartha Sándor mondja a Több mint szintaxis címet magyarázva – a kiállítás a mondatok mögötti rétegekről szól. A kiállítás neokonceptuális elemeire figyelve az elsődleges percepció után fontosabb üzenetek következnek, amelyek nem biztos, hogy verbális szinten formálódnak meg, terjednek és hatnak. A szöveg ugyanis, amikor vizuális elemekkel együtt bekerül egy kiállítótérbe, különösen egy olyan erős identitású és szellemiségű helyre, mint a somorjai zsinagóga, másképpen kezd működni, mint amikor azt egy nyitott könyvből olvassuk, mert abszorbeálja a teret, és a környezettel együtt sok minden mást is magába szív. Ehhez hozzájön, hogy egy-egy verbális közlés mondatainak mögöttes léte teljesen más a különböző lingvisztikai, különböző társadalmi és különböző szociális közegekben.

S ha szintaktikai és szemantikai vizsgálódással megnézzük a zsinagógában (kiállító)térbe emelt mondatokat, elmondható, hogy „a nyelvtani gyakorlatokba bújtatott elmélkedéseivel ez a kiállítás a multikulturalitásról, az etnofóbiáról, a különböző nacionalizmusokról vet fel kérdéseket – fogalmazták meg a kiállító művészek. – Ugyanakkor nem akar rájuk semmilyenfajta válaszokat adni. Véleményünk szerint ugyanis a művészet nem válaszokat ad, hanem kérdéseket vet fel, kételyeket ébreszt és kapukat nyit ki.”

Bartha József és Bartha Sándor neokonceptuális, vagyis a szöveggel dolgozó kiállítási egységeihez kapcsolódik a Poszttraumatikus tájak, valamint a Koktélparti című képzőművészeti objekt.