Fokosnak hívják a zólyomi emlékművet, és az egyik legismertebb a városban

zolyom k

A zólyomi (Zvolen) Sznf-emlékművet csak Fokosként (Valaška) emlegetik a helyiek, és az egyik legismertebb a városban. Éppen 50 évvel ezelőtt avatták fel – tájékoztatta a TASR-t Ľubica Miľanová, a városi hivatal munkatársa.

A fokosra emlékeztető emlékmű oldalán reliefek láthatók, amelyek a felkelők lakosság általi támogatását ábrázolják. Az emlékművet Jozef Lacko, a reliefeket Ján Kulich szobrász alkotta.

Miľanová elmondta, a Fokos a város egyik nevezetessége, és rendre itt tartják a felkelés évfordulóin a megemlékezéseket. „2002-ben és 2003-ban, majd 2008 teljes felújításon esett át, megtisztították, kifényesítették az emlékművet, és a környékét is rendbe tették” – foglalta össze Ľubica Miľanová.

A felkelés 80. évfordulójának központi ünnepségei augusztus 28-án és 29-én lesznek Besztercebányán, a főszervező a védelmi minisztérium. Előadást tart az állami opera, számos vendég mond ünnepi beszédet, a kulturális rendezvények mellett katonai díszszemle is lesz. A kormány június végén 2,7 millió eurót különített el a rendezvényekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?