Újból háromnapos hírnév?

Kérdéssel kezdem: emlékeznek Helena Paparizoura? Ugye, valahonnan ismerős a név? Segítek. Görög nemzetiségű a lelkem – bár erre bizonyára rájöttek –, és egy évvel ezelőtt, május 21-én hatalmas bravúrt hajtott végre. Pontosabban csak látszólag hatalmasat. A valóságban a hírneve mindössze háromnapos volt.

Kérdéssel kezdem: emlékeznek Helena Paparizoura? Ugye, valahonnan ismerős a név? Segítek. Görög nemzetiségű a lelkem – bár erre bizonyára rájöttek –, és egy évvel ezelőtt, május 21-én hatalmas bravúrt hajtott végre. Pontosabban csak látszólag hatalmasat. A valóságban a hírneve mindössze háromnapos volt. Ha ebből sem derült ki, akkor elárulom: ő nyerte meg 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivált. Sajnos ő sem tudott változtatni a gyakorlaton, három nap után ugyanúgy örök feledésbe merült, ahogy az előző győztesek. A fesztiválon diadalmaskodók már jó néhány éve hazájukon kívül képtelenek befutni. Mindössze ’98 győztese, az izraeli Dana International szerzett magának szélesebb körű hírnevet, de nem a dalaival, hanem szokványosnak nem mondható magánéletével – a hölgy korábban férfi volt...

Az Eurovíziós Dalfesztivál mindent túlélt, de közben célját elveszítette. Ha egyáltalán volt neki valaha. Az elsőt ’56-ban rendezték meg tizennégy ország részvételével a svájci Luganóban. Jobban belegondolva nincs olyan előadó, aki teljes egészében a fesztiválnak köszönhetné a világ- vagy európai sikerét. A közvéleményben úgy él, hogy az ABBA és Celine Dion a műsor kapcsán tett szert világhírre, ez azonban nem egészen fedi a valóságot. A svéd kvartett ’74-ben megnyerte a versenyt a Waterloo című dallal, amely valóban nagy löketet adott neki, csakhogy már előtte is eléggé ismert volt Európa-szerte, így minden bizonnyal nélküle is befutott volna. Ugyanez mondható el a kanadai énekesnőről, aki ’88-ban Svájc képviseletében győzött, de ekkor a tengerentúlon már népszerű előadó volt. Ám, amíg a kilencvenes évek elejéig jelentett valamit a győzelem, addig az utóbbi időben szinte semmit.

Mivel tavaly az említett görög énekesnő végzett az első helyen, szombaton Athénban rendezték a döntőt. A csillogás, a pompa most sem hiányzott. A huszonnégy résztvevő repertoárja meglehetősen széles műfaji skálán mozgott: a raptől a diszkózenén és a kőkemény rockon át az etnikai beütésű dalokig. Többé-kevésbé a megszokott szavazási mód is jelen volt: azok az országok kapták egymástól a legtöbb pontot, amelyek így vagy úgy egymás szövetségesei. Talán részben ezzel is magyarázható, hogy Szlovákia évek óta távol marad, Magyarország pedig megint ignorálta... Nincs esélyük jó helyezésre. Ezúttal Finnország vitte el a pálmát – a Lordi nevű, álarc mögé bújt öttagú hardrock zenekar győzött. Fellépését pirotechnikai mutatványok tarkították. Az orosz énekes, Dima Bilan végzett a második helyen, megelőzve a bosznia-hercegovinai Hari Mata Hari nevű énekest.

Szombaton este tehát kezdetét vette a háromnapos hírnév. Ma még sokan beszélnek a győztesről és az élmezőnyben végzettekről, de holnap estére elfelejtődnek. Legalábbis, ha az elmúlt évekből indulunk ki. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?