Nem szívesen adják el régebbi telefonjukat az androidosok

telefon k

Egy friss felmérés szerint az iPhone-tulajdonosok szívesebben bocsátják áruba régebbi készülékeiket, mint az androidosok. Ennek azonban nem az az oka, hogy ez utóbbiak annyira ragaszkodnának a régi készülékekhez.

Bár az androidosok éppen úgy a saját világukat tartják a legjobbnak, mint ahogyan az iPhone-osok is az övékét, vannak tények, amelyekkel nem lehet vitatkozni. Az egyik ilyen az, hogy a régebbi iPhone-ok jóval értékállóbbak, mint a hasonló korú androidos eszközök. 

A CIRP (Consumer Intelligence Research Partner) új, a 2024 júniusát megelőző évet lefedő jelentése (amelynek készítése előtt telefontulajdonsokat faggattak arról, hogy mit csinálnak „kinőtt” készülékeikkel) is megerősíti ezt, ebből ugyanis kiderül, hogy sok Android-felhasználó azért nem adja el használt eszközét, mert annak nincsen pénzügyi értelme. Marad tehát inkább az elajándékozás, a jótékony célra fordítás. 

A jelentés számokkal is alátámasztja ezt a megállapítást: míg az iPhone-osok 41 százaléka próbál pénzt csinálni régi eszközeiből, és csak 20 százalékuk választ más utat, addig az androidosoknál 17, illetve 30 százalékra adódnak ezek az értékek. 

Összességében úgy tűnik, hogy az, hogy egy régi androidos telefonból bevételt érjenek el, nem igazán nyerő ajánlat, így azután keveset is adnak el a használt készülékekből. Az iPhone-tulajdonosok pedig általában többet fektetnek telefonjaikba, és az eszközeik maradványértéke is magasabb, érdemesnek látszik tehát kereskedni velük. 

Nemrégiben a CIRP egy másik felmérést is végzett, amiből kiderült, hogy az iPhone-vásárlók 33 százaléka legalább három évig megőrzi a telefonját, míg az androidosok mindössze 21 százaléka ragaszkodik ennyi ideig a régi készülékéhez. Ez utóbbi esetben tehát magasabb a „fluktuáció”, viszont a levetett készülékek már kevéssé kerülnek vissza a piacra. 

(hvg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?