Káoszkirályság

Robert Fico populitsa kormányát a ragasztó, gyorskötöző meg a fake news lovagok tartják össze, és most Igor Matovičhoz hasonlóan – aki képes volt választást nyerni, de a győzelemmel nem igazán tudott mit kezdeni, még a Covid-járvány nélkül sem – Ficóék képesek voltak győzni, és nyögvenyelősen a „Pellegrini-kártyát” is kijátszani, csak hogy némi többséget érjenek el a parlamentben. Erre az első évre visszatekintve viszont egyáltalán nem az a dicsőségmenet látszik, mint ahogy azt a Facebook-sztárrá váló kormányfő lefesti nekünk.

Egyre inkább szilárdul meg bennem a választás eredményének lezártakor körvonalazódott gondolat: Fico egyszerűen túlnyerte magát. Az elmejáték egyszerű: ha a Smer veszít 2023-ban, és Fico még egy évig építkezik, csapatot, szakértőket gyűjt, tervet kovácsol, képes lett volna uralni ellenzékből a közbeszédet, mert azokat az ügyetlenül bagatellizált, népszerűtlen döntéseket, amiket most kénytelen meghozni, most a PS-nek kellett volna meglépni. Igaz, a progresszívek nyílt lapokkal játszottak, és a kampány alatt többször is hangoztatták, baj van a gazdasággal, az államháztartással. De Fico és társai már türelmetlenül vágytak vissza a kormánykerékhez, nagy igyekezetükben ugyan képesek voltak összerakni egy programot (a MIT), de magát a megvalósítást már nem (a HOGYANT). Az sem segített nekik az elmúlt egy évben, hogy a cirkusz bohócának szánt SNS képtelen eljátszani a szerepét. Így, mikor Fico kaján vigyorral az arcán a porondon áll, hiába poénkodik azzal, hogy csak „a kezem figyeljék, mert csalok”. A háttértáncos SNS arcra bukik, és magával rántja az egész díszletet, így a választópolgárnak lassan már kenyér sem jut, nem még cirkuszi játék.

Fico negyedik eljövetelét az sem díszítette babérkoszorúval, hogy a színjáték szinte teljes részleteiben világos a közönségnek. Martina Šimkovičová izomból, a látszattal a legkevésbé sem törődve próbál valamit, akármit csinálni, csak hogy szórakoztassa az SNS szavazóit. Andrej Danko Stan és Pan fura egyszemélyes fúziójaként anélkül kapaszkodik foggal-körömmel a parlament elnökének a székéhez, hogy bármi fogalma lenne arról, hogy mit kezd majd a tiszttel, és ezt a főnök is látja. Ő pedig egyre kevesebb türelemmel békítgeti a legüresebb szlovák párt képviselőit a koalíció legkevésbé érthető formációjának, a Hlasnak a képviselőivel. Matúš Šutaj Eštok mereven játssza szerepét, megállította a menekülthullámot, ami – mit ad Isten – pont a választás előtt erősödött fel, és a szavazást követően ült el. Szétverte a NAKA-t, mert az eredményeket ért el, és szétdarabolta, hogy a lehető legbénább állapotba manőverezze a nyomozókat. Pellegrini végre kipipálhatta, hogy most már köztársasági elnök is volt, és az ország legdrágább AI-jaként aláír mindent, amit Fico az orra alá tol. Amíg viszont a show tart, az egészségügy szétesik, a társadalmon belüli feszültség csak nő, az ország Keletre tolódik, a kínai kölcsön pedig, amit hamarosan felveszünk, megadja majd a kegyelemdöfést a gazdaságnak.

Így végül is igaza volt Ficónak: eredményesek voltak az urak, és a káosz láttán még Matovič is csak csettint egyet.