Újabb bepillantás a megfejthetetlen mítoszba

Budapest. Marc Chagall művészplakátjaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kiállítás címe – „Európa megszeret majd” – Chagall korai önéletírásából vett idézet.

Budapest. Marc Chagall művészplakátjaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kiállítás címe – „Európa megszeret majd” – Chagall korai önéletírásából vett idézet. Az 1922-ben Moszkvában írt Életem című munkában a következőket írja: Európa megszeret majd és vele együtt talán az én Oroszországom is. A 2002. január 30-áig megtekinthető kiállításon az érdeklődők 57 litográfiát, azaz kőnyomatos technikával készült művet láthatnak. A plakátok között van a Bonjour Paris (Jó napot Párizs) című is, amely 1972-ben a budapesti Műcsarnokba invitálta a közönséget Chagall kiállítására. Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója megnyitójában arról beszélt: borzasztóan nehéz megfejteni azt a mítoszt, amely Chagall lényegét adja, hiszen ha csak egy vonalat, egy foltot vagy egy érintést is tett a vászonra, ott létrejött valami csoda. Wolfgang Maier-Preusker művészettörténész, a gyűjtemény kurátora elmondta, hogy a kiállítás anyaga egy bécsi magángyűjteményből érkezett Budapestre. A művek az 1933-tól 1978-ig terjedő időszakot fogják át; a Budapesten látható alkotások mindegyike eredeti. Közöttük olyan ritka darabok is vannak, amelyeken Chagall aláírása, dedikálása szerepel, vagy amelyek különleges, úgynevezett merített papírra készültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?