Kína öt repülőgépe és öt hajója közelítette meg Tajvant péntek hajnalban – közölte a tajvani védelmi minisztérium.
Kínai repülőgépek és hajók közelítették meg Tajvant
Az X-re fölkerült közlemény szerint az öt repülőgép át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Tajvan és Kína között és behatolt Tajvan légvédelmi azonosítási övezetének északi és délnyugati részébe. A tajvani védelmi minisztérium azt közölte, hogy „figyelemmel kísérte a helyzetet, és ennek megfelelően reagált.”
A vonal egykor nem hivatalos határként szolgált, amelyet egyik fél hadserege sem léphetett át, de a kínai légierő ma már rendszeresen küld át rajta repülőgépeket. Kína nem ismeri el a demarkációs vonal létezését, a szigetet saját területének tekinti.
Hivatalos tajvani adatok szerint tavaly több mint 1700 kínai katonai légi jármű lépte át a demarkációs vonalat, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.