Tudni egymásról kultúrák között

Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatójaDömötör Ede felvételeTóth Tibor igazgató köszöntőjében kifejtette: az a fontos tevékenység, mely egy-egy kisebbségi magyar színházban folyik, nem minden esetben kapja meg a megfelelő elismerést, sem az anyaországi szakmai fórumokon, de a hazai színházi közegtől sem. Tóth szerint kisebbségi béklyóinkat még mindig nem tudtuk lerázni, és feltette a kérdést, eléggé odafigyelnek-e ránk és mi eléggé odafigyelünk-e egymásra.

A Vasmacska Stúdióban erdélyi, vajdasági és a felvidéki színházak mutatkoztak be, kiderült, mi mindent jelenthet színházi szempontból a kisebbségi helyzet, hányféle hagyomány, út létezik, mik a különbségek, s mik a hasonlóságok, mi mindennel küzdenek az egyes magyar régiók színházai, mennyire sokféle arca lehet a határon túliságnak.

A Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója, Simon Gábor elmondta a világ talán egyetlen kisebbségi operaszínháza jövőre lesz 60 éves, 250 állandó tagja van, műfajilag nagyon változatos programot kínál a közönségének, az operettől, a klasszikus operán át a kortárs művekig, és ők rendezik meg az egyedülálló nemzetközi operakarmester-versenyt is. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jövőre jubilál, szintén 60 éve létezik és nemzetközi fesztivállal szeretne ünnepelni. Pál Attila gazdasági igazgató elmondta, olyan zónában jött létre, ahol nem létezett társulat, csak befogadó épület, a 109 alkalmazottból 37 színész, évente 150 előadást tartanak, költségvetésük 846 ezer euro, és ennek 17 százaléka saját bevételből származik. A Kolozsvári Állami Magyar Színházat Keresztes Attila aligazgató képviselte, mint mondta, a nagy igényekhez sok pénz kell, s ha sok pénz van még nagyobbak az igények. A színház valószínűleg jövőre tagja lehet az Európai Színházi Uniónak, melynek anyagi és szellemi hozadéka is lesz. Interferenciák címmel Kolozsváron is fesztivált terveznek, mivel idén 215 éves a magyar színjátszás a városban, és erre szinte lehetetlen pénzt pályázni, ezért ilyen sokat mondóan kellett elnevezni a rendezvényt. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatát Kulcsár Edit dramaturg mutatta be, ők „iker-kistestvérként” 2008-ban ünnepli 55 éves fennállásukat ebben a „régi színházi város”-ban. Jelenleg Czintos József színész az igazgató, és mindig is jellemző volt a színházra, hogy színészigazgatók vezették, és a jelentős előadások főleg „színészbástyákon” nyugodtak.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának júniustól Kövesdy István rendező a művészeti vezetője, aki, mint megjegyezte, eddig minden erkölcsi és anyagi támogatás nélkül próbálta tenni a dolgát. Szerinte máig nem tudta kiheverni a román társulattal való, 70-es évekbeli ösz?szevonását a valaha az erdélyi magyar színjátszásban vezető szerepet betöltő színház. A nézőszám vészesen csökkent, a városban 51-49 százalék a magyar-román arány, most már az utóbbi javára, de még így is a 75 ezres magyarság a legnagyobb számarányú Erdélyben, van magyar egyetem, a legnagyobb hagyományú színművészeti főiskola is itt található, tehát stratégiailag is fontos, milyen színház működik a városban.

A Temesvári Csiky Gergely Színháznak, a Bánság mindig is több?nemzetiségű, román–német–ma?gyar–szerb vidékét szolgáló intézménynek is új igazgatója van Balázs Attila színész személyében. A fiatal társulatot 26 színész alkotja, sok ismert jelentős magyar színházi alkotónak szolgált ugródeszkaként. A Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház szervezője Farkas Ida kísérletező, progresszív szókimondó színházként jellemezte magukat. Mint mondta, főként középiskoláknak és egyetemistáknak játszanak szervezett előadásokat, de a „spontán színházlátogatók száma is gyarapszik”. Nemrég 93 férőhelyes „saját albérletbe” költöztek és az eddigi havi egy-két előadás helyett már 15-ször játszanak egy hónapban. A bezárkózott vajdasági emberek újdonságra való igényét kívánják kialakítani. Vajdaság másik három színháza, a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, valamint a Szabadkai Gyermekszínház képviselői levélben mutatkoztak be.

A kassai Thália Színház igazgatója, Kolár Péter elmondta, hogyan alakult meg 1969-ben a színház. A két év múlva esedékes évforduló kapcsán vetette fel a megye mint fenntartó, hogy a Thália csak 1990-től önálló, tehát innen kellene számítania történetét, hiszen addig a komáromi színház része volt. Tóth Tibor mint házigazda foglalta össze színháza 55 éves történetét és ismertette jelenét. Megemlítette, hogy költségvetésük kevesebb, mint a fele egy hasonló nagyságú magyarországi vidéki színháznak, hogy nincs megfelelő létszámú felnőtt közönség, hogy minden törekvése ellenére nem képes minden közönségréteget megszólítani, főként a kifejezetten az ifjúságot célzó előadások hiányoznak. A színház továbbra is a felvidéki magyarság kulturális fellegvára kíván maradni, de európai kitekintéssel, „szórakoztató jellegű művész-színház”-ként határozza meg magát. A színházak bemutatkozása után következett maga a konferencia, mely egyrészt magát a kisebbségi helyzetet, másrészt az egymáshoz való viszonyt, végül a finanszírozás kérdésköreit járta körül. (A konferenciáról nemsokára külön tudósítunk).