Tegnap jelent meg az első

A Szlovák Filmintézet és a lapunkat is kiadó Petit Press folytatja a szlovák filmklasszikusok megjelentetését.

A Szlovák Filmintézet és a lapunkat is kiadó Petit Press folytatja a szlovák filmklasszikusok megjelentetését. Korábban a nyolcvanas évek legendás alkotásai közül jutott el válogatás a Sme napilap olvasótáborához, ezúttal a kínálattal egy évtizeddel korábbra nyúltak; a hetvenes évek műszakilag felújított filmterméséből jelentetnek meg tízes DVD-kollekciót.

A tízes listára a keletkezésük idején legsikeresebb, legnézettebb alkotásokat válogatták be, amelyek egyúttal reprezentálják azokat az irányzatokat, utakat is, amelyek a hetvenes évek szlovák filmjére rányomták bélyegüket. Egyes alkotások fel-felvillantják azokat a trendeket és (tabu)té?mákat is (szexualitás, vallásos irányultság), amelyeket a hetvenes évek egyetemes filmmű?vészete, elsősorban a római Cinecitta stúdióiból kikerült alkotások igyekeztek átültetni a szélesebb köztudatba. Természetesen idehaza, a normalizáció időszakában ez a Nyugaton is merésznek és provokatívnak tartott témakör igen gyér sugárban áramolhatott a celluloidszalagról, mégis születtek olyan valóban nagy visszhangot kiváltott, nyíltságukkal „pro?vokatív” filmek, mint az Építs házat, ültess fát.

Félmillió nézőt vonzott a mozikba a tegnap, elsőként megjelent opus, Martin Hollý Magas-Tátrában játszódó kalandos románca, a Réztorony, majd ennek szabad folytatása, a Sastoll. Talpraesett gyermekhősei miatt vált kedvenccé Štefan Uher Ha puskám lenne! című tragikomikus története, amely gyermekszemmel szemléli a második világháborús eseményeket. A Mezei liliomok hősei első világháborús veteránok, akik visszatérve szülőhelyükre, igyekeznek beilleszkedni, ám a kaland és a szabadság utáni vágy is feszíti őket – Elo Havetta filmje lírai tragikomédia, amely Vincent Šikula műve alapján készült. Martin Ťapák Jánošík-paródiája, a Pacho, a hibbei betyár Jozef Kroner felejthetetlen alakításával is a hetvenes évek egyik sikerfilmje volt. Ezekben az években gyakoriak voltak az irodalmi feldolgozások, azok adaptációja felett jobbára fejet hajtottak az ideológiai mértéket megadók: Andrej Lettrich rendező František Hečko „klasszikusából” forgatta Vörösbor című vidéki saga-sztoriját. Dušan Hanák fekete-fehér dokumentumremeke, az Egy régi világ képei után a játékfilm műfa?jában is alkotott olyan színvonalas mozit, amelyet idehaza és külföldön is sikerrel vetítettek. Egy naiv postásfiú és egy szép cigánylány humoros történetét dolgozza fel Rózsaszín álmok című opusában. Erős képi világával és realizmusával mindenképpen a hetvenes évek egyik meghatározó, húzó filmje volt Juraj Jakubisko „szlovák wes?ternje”, a szlovák „vadkeleten” játszódó Építs házat, ültess fát, amely egy tragikus bukással végződő családalapítási kísérlet sztoriját meséli el. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?