Táncírók 2008

Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes pályázatot hirdet Táncírók 2008 címmel.
A pályázat célja, hogy a szlovákiai magyar néptáncmozgalom koreográfusait új alkotások elkészítésére ösztönözze, s ezzel lehetőséget biztosítson a művek színházi körülmények között történő bemutatására.

Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes pályázatot hirdet Táncírók 2008 címmel.

A pályázat célja, hogy a szlovákiai magyar néptáncmozgalom koreográfusait új alkotások elkészítésére ösztönözze, s ezzel lehetőséget biztosítson a művek színházi körülmények között történő bemutatására. A pályázaton megfelelt koreográfiák szerkesztett műsorként Táncírók címmel kerülnek bemutatásra 2008 májusában.

Pályázni csak új alkotással lehet, amelyet az Ifjú Szivek tánc- és zenekarával kell megvalósítani. A produkcióban részt vevők létszáma maximum 12 fő (6 férfi, 6 nő), az időtartam maximum 7 perc lehet.

Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes a kiválasztott pályázók részére biztosítja a próbatermet, a tánckart, a zenei szerkesztést, a szállást és az útiköltséget.

Az alkotói tiszteletdíjat az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes szerződés alapján biztosítja, melynek maximális összege 15 ezer korona.

A pályázatok beküldésének határideje: 2008. január 10.

A pályázókat az eredményről legkésőbb 2008. január 20-ig értesítik.

Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Cím: Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes – MUS Mladé srdcia

Mostová 8, 811 02 Bratislava

e-mail: [email protected]

telefon: 0903-246-503

A pályázati űrlap letölthető a www.ifjuszivek.sk honlapról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?