Talán mégis lesz folytatás

Májusban Peter Hook baszszusgitáros tényként jelentette be zenekara, a New Order megszűnését. A londoni Xfm rádiónak az egykori Jane’s Addiction-énekes, Perry Farrell új együttese, a Satellite Party első nagylemeze kapcsán nyilatkozott, amelyen ő is közreműködik, majd a beszélgetés átcsapott a New Orderre.

Májusban Peter Hook baszszusgitáros tényként jelentette be zenekara, a New Order megszűnését. A londoni Xfm rádiónak az egykori Jane’s Addiction-énekes, Perry Farrell új együttese, a Satellite Party első nagylemeze kapcsán nyilatkozott, amelyen ő is közreműködik, majd a beszélgetés átcsapott a New Orderre. A riporter rákérdezett a hetek óta terjedő híresztelésre, hogy tényleg vége van-e, és Hook határozott igennel válaszolt. Mivel a menedzsment nem reagált a bejelentésre, a rajongók bizakodtak a folytatásban. Úgy néz ki, nekik lesz igazuk. A két hoppon maradt zenész, Bernard Sumner énekes és Stephen Morris dobos a napokban közleményben tudatta, hogy Hook nélkül is folytatják a közös zenélést. „Nagy csalódást okozott Peter bejelentése. Jogosan vártuk volna el, hogy ilyesmivel előbb bennünket keres meg, s csak utána áll a nyilvánosság elé. Történjen bármi, a New Order folytatja tovább” – olvasható a közleményben. Ez azért érdekes, mivel korábban Morris is tett utalásokat a feloszlásra (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?