Van még pár szabad standhely a Simon–Júdára

Van még pár szabad standhely a Simon–Júdára
Párkány |

Már szinte minden hely elkelt az idei vásárra, a búcsúsok, körhintások helyei is beteltek. A rendezvényt október 10–13-a között tartják meg, csütörtöktől vasárnapig. 

Az idei Simon–Júdára már szinte az összes vásári helyet eladtuk, pár szabad stand bérelhető még a B1-es szektorban, vegyesáru-kategóriában, a Comenius utcának a Petőfi utcától a vásár végéig terjedő részén – tudatta lapunkkal Sipos István, a városháza osztályvezetője. A szakelőadó szerint az árusok részéről az érdeklődés a tavalyihoz hasonló, idén is több százan kínálják majd portékájukat és több ezer látogatót várnak a rendezvényre. A szervezők a Nánai úton és a Sobieski utcán plusz parkolóhelyeket alakítanak ki. Idén Borutcát is nyitnak, a vásár ideje alatt pedig gazdag kulturális program szórakoztatja az érdeklődőket. A standbérleti díjak nem emelkednek, kivéve a körhintásokat és a vidámparki berendezések üzemeltetőit. Ők az eddigi 3 euró helyett már 5 eurót fizetnek négyzetméterenként és naponta a bérelt helyért. A rendezvény ideje alatt a vásár területén parkoló autóért naponta 25 eurót, a vásár teljes időtartamára 75 eurót kell fizetni. Mozgóárusok kézműves termékeket nem árulhatnak, a vendéglátóipari egységeknél játékot árulóknak pedig külön számozott helyeket alakítanak ki. 

Ingyenes és fizetős programok a vásár idején

A Simon–Júda alatt a korzón ingyenes zenés műsorokkal szórakoztatják a közönséget. Október tizedikén délután háromkor Galli Musici, délután ötkor Free and Loud Dance Team, este hétkor pedig a Lenka Berkešová Band lép fel, este kilenckor a MadDogX zenekar koncertezik. Október 11-én délután fél háromkor a Matica slovenská  Radoša z Chorvátska, délután ötkor a Nádszegi Fúvószenekar, este hétkor a Funk You, este kilenckor pedig Samo Tomeček a Milujem Slovensko Band lép fel. Október 12- én szintén a korzón játszik délután fél kettőtől a Felvidéki Citerazenekar, ugyanitt délután három órától Harsányi Gábor, Cseke Katinka és Bednai Natália zenés műsorának tapsolhatnak a nézők. Délután öttől a Funny Fellows, este héttől a Trapéz koncertezik, este kilenctől pedig Dolly Plussz zenekaros élőkoncert. A párkányi kultúrházban belépős, fizetős programok lesznek. Október 11-én Snnopy and Chris Jr./ Scott / BenJ / Gemforce / Andree / Nicolas Rabann. Vendég: Regán Lili és Bárány Attila. Október 12-én pedig szintén a kultúrházban Snnopy and Chris Jr./ Scott / BenJ / Gemforce / Andree, vendég: Jolly. Információk a kulturasturovo.sk internetes oldalon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?