Az örökösök ellenzik az ötkarika fennhagyását az Eiffel-tornyon

parizs 2024

Gustave Eiffel leszármazottai nem támogatják, hogy az olimpiai ötkarika 2028-ig az Eiffel-tornyon maradjon, helyette azt javasolják, hogy Párizs az év végéig szimbolikusan adja át a következő rendezőnek, Los Angelesnek.

Gustave Eiffel leszármazottainak egyesülete (Adge) közleményben erősítette meg, amit már korábban is jelzett, hogy nem támogatja az ötkarika fennhagyását a tornyon az olimpiai év letelte után, ráadásul úgy, hogy konkrét dátumot nem tűztek ki a levételükre vonatkozóan.

Múlt pénteken Anne Hidalgo polgármester megerősítette azt az elképzelését, hogy az ötkarika a városhoz tartozó tornyon marad a következő játékokig és esetleg még az után is”. Az ötlettel a városvezető már az olimpia kezdete után pár nappal előállt, az örökséget védelmező egyesület azonban már akkor jelezte, hogy nem ért ezzel egyet.

Nagyon örülünk, hogy a karikákat összekapcsolták az Eiffel-toronnyal az olimpia idejére” – közölték a tervező leszármazottai, megismételve ugyanakkor, hogy ellenzik a polgármester tervét, mert fontosnak tartják az eredeti állapot fenntartását. Márpedig álláspontjuk szerint az olimpiai ötkarika szimbolikusan és vizuálisan is alapvető módosítást jelent az Eiffel-tornyon. Úgy vélik, hogy a fő megközelítési irányban elhelyezett nagy méretű, színes karikák erős egyensúlyvesztést eredményeznek és jelentősen megváltoztatják a műemlék nagyon tiszta formáit.

Az örökösök hangsúlyozzák az Eiffel-torony semlegességét és azt, hogy az eredeti formájában vált Párizs és egész Franciaország szimbólumává, és emlékeztetnek rá, hogy nincs semmilyen előzetes kapcsolat a játékok és a torony között. Ezért azt javasolják, hogy az olimpiai lánghoz hasonlóan az ötkarikát is adják tovább szimbolikusan Los Angelesnek az olimpiai a 2024-es év végéig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?