Így néz ki ma a legkövérebb szlovákiai férfi – 287 kilót nyomott!

a legkövérebb szlovákiai férfi

Amikor Ján Hodoň (45) 2016-ban jelentkezett az Extrém átváltozások (Extrémne premeny) című műsorba, a súlya elképesztő 287 kiló volt.

A kórosan elhízott Ján Hodoň 2016-ban nagy feltűnést keltett a műsorban. „Mindez az én hibám. Szörnyen nézek ki. Úgy nézek ki, mint egy állat” – mondta akkor kétségbeesetten a szerencsétlen férfi, akinek nemcsak a járás, de az állás, az öltözködés, a légzés vagy az alvás is nehezére esett. Az Extrém átváltozásoknak köszönhetően sikerült lefaragnia 180 kilót, és továbbra is edz – írja a PLUS jeden deň. Már nyolc éve annak, hogy a Markíza televízió és Maroš Molnár edző segédkezet nyújtott neki, aminek köszönhetően teljesen új emberré vált.

Jánnak saját egészségközpontja van, ahol edzőként dolgozik, és sokan járnak hozzá edzeni. „Ma már 110-115 kg körül tartom a súlyomat, de még mindig van bizonyos ingadozás. El kell fogadnom, hogy ez életem végéig megmarad. Még mindig szeretek enni, az életem része, ahogy másoknak is az. Minden attól függ, hogy az ember mértékkel eszik-e, vagy túlzásba viszi” – árulta el Hodoň néhány hónapja a Teleráno című műsorban.

ujszo

„Ez nem olyan, mint az alkoholizmus, de az alkoholizmushoz hasonlóan gyorsan vissza lehet esni. Vannak napok, amikor az ember kicsit csalhat, de óvatosnak kell lenni. Ebben elég sok segítséget kapok azoktól az emberektől, akik hozzám járnak edzeni. Támogatom őket azzal, hogy egyfajta példaképük vagyok, ők pedig cserébe engem támogatnak” – folytatta. És hogy szerinte mi a kulcsa a túlsúly leküzdésének? „Mindig szakemberhez kell fordulni. Sokan le tudnak fogyni, csak az a fontos, hogy utána meg is tartsák a súlyukat. Én a mindent csak mértékkel mottóhoz tartom magam. Bármilyen ételt ehetsz, de mértékkel” – mondja Ján, aki régen túlzásba vitte az édes ételek fogyasztását.

És hogy hogyan néz ki ma? Nézze meg a galériában!

(zivot.pluska.sk)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?