Újraválasztották Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnököt

algeria

Újjáválasztották Abdel-Madzsid Tebbun leköszönő algériai elnököt, aki a szavazatok 95 százalékát kapta – jelentette be a választási hatóság (ANIE) elnöke.

Az 5,630 millió leadott szavazatból 5,230 millióan – a voksolók 94,65 százaléka – szavaztak Tebbun független jelöltre – közölte Mohamed Sarfi.

A választási hatóság hivatalos részvételi adatot nem közölt, a szombati esti urnazáráskor átlagosan 48 százalékos volt a részvétel.

A választási hatóság szerint a választást „nagy átláthatóság” jellemezte. Néhány órával korábban Tebbun egyik ellenfele, a mérsékelt iszlamista Abdel Haszani Sérif bírálta a voksolás során elkövetett „jogsértéseket”. A jelölt szerint nyomás gyakoroltak egyes választóköri vezetőkre az eredmények – egyebek mellett a részvételi arány – „feltupírozása” érdekében.

Abdel Haszani Sérif a szavazatok 3, Juszef Ausis szocialista jelölt pedig 2,1 százalékát kapta

Első mandátumát Tebbun 2019 decemberében a szavazatok 58 százalékával nyerte, 40 százalék alatt részvételi arány mellett.

A földgázban gazdag észak-afrikai ország területét tekintve a fekete kontinens legnagyobb, 45 milliós lakosságával pedig a Dél-afrikai Köztársaság után a második legnépesebb országa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?