Sokkoló fotók a huszonhét éve elrabolt férfiról

3b004738-0c24-497e-adcc-51e6c5ca652a_phpndhjmk

A család a szomszédban talált rá a huszonhét éve eltűnt férfira – egy lyukban raboskodott a birkák mellett. Hihetetlen, hogy miken mehetett keresztül.

Omar Bin Omran, aki állítólag kilenc gyermek egyike, huszonhét évvel ezelőtt tűnt el az algériai Djelfa városából. Családja úgy vélte, hogy az észak-afrikai ország kormánya és az iszlamista lázadó csoportok közötti, tíz évig tartó polgárháború során ölték meg.  

Huszonhét év után találták meg Omart, mindössze 200 méterre otthonától - családja alig bírta elhinni, hogy a mára már 45 éves férfi egész idő alatt ilyen közel volt. 

Omart egy lyukban találták meg, amelyet a birkák számára tartanak fenn. A ház és az egész ingatlan a legfrissebb információk szerint az elrablójáé, egy 61 éves férfié, aki lényegében Omar családjának szomszédja. Közvetlenül az eltűnése után kutyával kerestették az akkor még csak 17 éves fiatalembert. Az El Khabar című algériai lap beszámolója szerint a kutya felismerte a szagát, ezért az emberrabló megmérgezte.  

Omar 1998-ban, iskolába menet tűnt el. A most 45 éves férfit azután találták meg a szénakazalok között, hogy az emberrabló testvére panaszt tett a közösségi médiában, állítólag egy örökösödési vita miatt.  

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?