Színésznő és anya. Melyik a fő szerep?

Mostanában „rendez” – a három apróságot. „A két nagyobb, lévén, hogy még nem tud írni, olvasni, sokszor úgy mutatja ki az érzéseit, azt, hogy mire gondol, mi bántja, hogy táncol, énekel, szaval. Imádnak állatokra játszani, s ilyenkor csak nézem, hogy teljesen lekopírozzák például az alligátor mozgását, pedig nem nagy tévések, hogy ott megfigyelnék. Lukinak elég csak annyi, hogy valahol látta. Természetesnek veszem, nem gondolom, hogy ez amiatt van, mert színészi géneket örököltek.” Egy pillanatnyi gondolkodás után Zsuzsi azért azt sem zárja ki, hogy ebben is lehet valami. Hisz manapság annyi mindent látnak, észlelnek a gyerekek, hogy ezáltal a fantáziájuk szinte határtalan.

Ők is ilyenek voltak

„Vannak napok, amikor a felnőtt is egész nap csak aludna, a gyerekeknél is van olyan időszak, amikor csak velem akarnak játszani. Ha megmutatom nekik, hogy most ezt csináljátok, akkor elvannak, aztán egyedül is rájönnek a dolgokra. Megértik, s egy hét múlva ugyanazt játsszák, s már maguktól. Ez talán azért is lehet így, mert most kezdtek rendszeresen óvodába járni, Luki hatévesen. Háromévesen beadtuk egy állami oviba, de ott a két év alatt talán tíz napot volt, két napon belül megbetegedett, folyton beteg volt. Én otthon voltam Izivel, hát maradt ő is, hogy egy picit felerősödjön, meg számomra is egyszerűbb volt a szervezés szempontjából, velem voltak, bár több törődést igényeltek. Luki nem is szeretett ott lenni, el tudom képzelni, hogy egy olyan dinamikus gyerekkel, mint Lucas, az óvó néni húsz gyerek mellett nem foglalkozhat külön. Ahányszor érte mentem az oviba, ült a kis motorbiciklin, vagy azon közlekedett le-fel. Lukit később hetente háromszor beadtuk erdei óvodába, ami hivatalosan csak erdei klub, ott már kevesebbet volt beteg, mert egész nap, ha esett is az eső, hideg volt, meleg volt, kint voltak, jártak, mozogtak, fára másztak, s ezt ott meg is engedték nekik, bíztak a gyerekekben, arra nevelték őket, hogy tudjanak vigyázni magukra.

Mi is erre neveltük kezdettől fogva, ezért olyan ügyes, jól koordinálja a mozgását. Jó volt neki, hogy ott mindegyik gyerekhez úgy viszonyulnak, amilyen. Láttuk rajta, hogy az ovi szuper, kiadta az energiát magából, nyugodt gyerek jött ezáltal haza, de megvolt a hátulütője, mert hiányzott az iskolai előkészítő, ezért most oda jár, készül az iskolába, de másképpen, mint az előző óvodában. Ide kezdett járni Izi is, így együtt vannak, Izi a kicsikkel, de nincsenek elkülönítve, ami jó, mert megtanul a nagy a kicsivel foglalkozni, játszani, figyelni, vigyázni rá. Ráadásul Izi nem akar az oviban aludni, eszébe jut, hogy velem szeretne lenni, szomorú, ilyenkor átmehet Lukihoz, s odabújhat hozzá, hallgatják együtt a mesét, jólesik neki, hogy Luki törődik vele. Persze, az is megtörténik, hogy csúnyán összevesznek, de ilyenkor nem kell és nem szabad közéjük állni, hagyni kell, hogy ők oldják meg. Izabella azt kiabálja Lukinak, hogy »nem szeretlek, az egész világon a legjobban nem szeretlek«, Lucas persze ilyeneket nem mond, még akkor sem, ha nagyon haragszik, számára az, hogy nem szeretlek, nagyon komoly dolog. Tőlünk is megkérdezi sokszor, hogy szeretjük-e őt, főleg, mióta Izi a világon van. Ahogy összevesznek, úgy ki is békülnek, aztán egy kis ideig csönd van, megölelik egymást, s újra szent a béke. Olyan édesek...”

Nemcsak a gyerekek tanulnak, hanem az anyuka, apuka is. Sokat. Néha újra megtanulják azt, amit elfelejtettek. Zsuzsi ezt töredelmesen beismeri, hiszen ők is ilyenek voltak. Ők is akartak állatokat, mint most Luki és Izi, ha a barátokhoz mennek, mindig eszükbe jut. Megbeszélték, hogy esetleg teknősbéka lehetne, de az apuka nem lelkesedik érte.
Zsuzsi 17 éves korában kapott kutyát egy barátjától, cocker spánielt, de két nap után meg kellett tőle válnia, mert a szülei nem engedték. Aztán Petra, a húga kapott papagájt, de annak sem örültek, mert a keresztapjáék elfelejtették megbeszélni a lány szüleivel, s rá kellett döbbenniük, hogy két allergiás gyereknek nem lehet tollas állata.

Anyu most nem forgat

Zsuzsinak háromgyerekes anyaként nem könnyű megszerveznie az életét. „A legnehezebb az volt, hogy összehangoljam a munkát és a gyerekeket. Most sem tudok úgy dolgozni, mint korábban. Nem lehet, hogy tizenkét órát dolgozzak, amikor Juraj is annyit dolgozik. – mondja Zsuzsi, aki épp egy nehéz időszakot hagyott maga mögött. – A párom márciustól Prágában forgatott, aztán Ukrajnában egész október végéig. Háromszor-négyszer csaknem egy hónapig nem volt itthon, egyedül voltam a gyerekekkel. Egyszer nyáron elmentem anyukámékhoz Kassára, akkor huszonöt napig ott voltam.”

Nemcsak Juraj, hanem Zsuzsi is nagyon örült a párja lehetőségének. Prágában a kitűnő lengyel filmrendezővel, Agnieszka Hollanddal forgatott Juraj Loj, készülő Sarlatán című filmjében az egykori híres természetgyógyász, Jan Mikolášek asszisztensét alakítja. Mikolášek, akinek a háza előtt naponta tömeg várakozott, magát VI. György angol királyt és több ismert személyiséget gyógyított, Antonín Zápotocký köztársasági elnököt ő mentette meg attól, hogy amputálni kelljen a lábát, Zápotocký halála után viszont bebörtönözték.Ukrajnában, Magyarországon és Csehországban Szlávok címmel egy új, nagyszabású és csaknem négymillió eurós költségvetésű történelmi kalandfilmsorozatot forgatott Juraj Loj. Peter Babjak rendező az ukrán koprodukcióban számos ismert színészt vonultat fel: Zuzana Fialová, Tomáš Maštalír, Marek Vašut, Richard Autner, Dušan Cinkota, Michal Režný, Andrej Hryc. A sorozat bemutatója jövőre lesz.

Mégsem írják le!

A szabadúszó színész igazán akkor örül, ha foglalkoztatják. S ilyenkor nincs reggel, este, hétvége, sem munkaidő. „Nekem annyi munkalehetőségem volt az utóbbi években, mint soha azelőtt.”Amit Zsuzsi mond, érdekes, mert Tordai Teri lánya, Horváth Lili úgy vélekedett, hogy nem nagyon kapkodnak rendezők egy színésznő után, aki anya lett. Picit leírják az embert. „Ne légy soká, mert elfeledkeznek rólad! Nekem is pontosan ezt mondták, amikor megszületett Lucas, sőt még előtte, mert korábban abbahagytam a forgatást. Nem fogadtam el, úgy állítottam be magam, hogy nem lesz baj.

Akkorra már jó alapokat raktam le, s ha ez megvan, van hová visszatérni.

Nem tűnt el egy egész generáció, akikkel dolgoztam, még megvannak. Ez mindenre érvényes. Elutazhatsz akár öt évre, de maradnak, akik szeretnek. Ezzel nincs gond. Csak az a gond, hogy nem tudom összhangba hozni a munkámat a gyerekek szükségleteivel, s azzal, hogy Jurajnak sincs kötött munkaideje, sokszor három nappal előtte tudja meg, hogy menni kell. Nem tudom tervezni a saját munkámat.”

Erre, persze nem könnyű, de lehet és kell is megoldást találni. Nem lenne jó, ha Zsuzsi otthagyná a szakmát, s ezt nem is szeretné, meg nem is tenne jót neki. Legutóbb a Titkos életek, a Mama vagyok és az Üveg mögött című sorozatban játszott, utóbbiban, amely a jelenlegi politikai események feldolgozása, viszont a harmadik széria elején meggyilkolják a karakterét. „Amikor ezt februárban megtudtam, összedőlt a világ, de aztán megnyugtattam magam, jó lesz, jön majd valami más. Két napra rá jött is Jurajnak az ajánlat a Szlávok sorozatra, s azt egész nyáron forgatták. Ha én maradtam volna, akkor ő nem vállalhatta volna el azt a nagy munkát. Most egy sorozatban van kilátásom egy kisebb szerepre, s úgy tervezem, hogy tavasszal kezdek valami nagyobb lélegzetű dologba, mert Leyla csak egyéves, nagyon kicsi, még szoptatom, s nagyon kötődik hozzám, de tavasszal már esetleg a nagymamára nyugodt szívvel rábízhatom. De nem tudom elképzelni, hogy magára hagynám a gyereket, ha beteg lesz. Most is megbeszéltem egy lánnyal, hogy hetente háromszor eljön három órára a kicsihez, de nincs szívem elmenni.”

Főállású anya…

… csúszik ki a számon, mert úgy érzem, így igaz. Bár Zsuzsi tudja, hogy kell azért valami más is. Jurajra vagy a nagymamákra nyugodtan rábízhatja a gyereket, de egy idegenre... A kicsi még nem tud beszélni, sokszor ő sem érti, hogy mit akar, hát még egy idegen! Nagyon szeretne visszatérni a szakmájába, de egyelőre úgy, hogy ott lenne vele a gyerek reggeltől estig.

Aránylag még a másik kettő is kicsi, de lassan majd felnőnek, s megoldódnak a dolgok. Vannak színésznő anyukák, akik meseterápiával foglalkoznak, tanítanak, táborokat szerveznek, pótfoglalkozásokat keresnek, önmenedzselik magukat. Zsuzsi ezt el sem tudja képzelni. „Nem tudom elképzelni, hogy most a gyerekeimtől elmenjek más gyerekekhez, engem az tölt fel, ha valami teljesen mást csinálok. Például mandalát rajzolok, vagy festek selyemre és papírra. Vagy varrok, először életemben mást, mint paplankát, a gyerekeknek én készítettem karneválra jelmezt. Csak az idővel van gond, este lenne, de akkor már nagyon fáradt vagyok.”

„Most, ebben a helyzetben nincs helye a színháznak – Zsuzsi hangja határozott. – Bár nagyon hiányzik a színpad, de most így, nélküle, a gyerekekkel kell boldognak lennem. Nem szabadna arra gondolni, mi lenne ha...”

Színészként bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki három gyereket vállaljon. Bár nagyon akarták a gyerekeket, amikor kiderült, hogy Zsuzsi harmadszor terhes, mindketten megszeppentek, vajon három gyerekkel fogják-e bírni. De Zsuzsi büszke magára, mert legyőzte aggodalmait, meggyőzve a párját is, hogy bírni fogják, minden jó lesz. S ezzel egy hatalmas kő esett le a szívéről.
Az aggodalmat felváltotta az öröm, hogy eljön az az idő, amikor majd a szülők sikerének három gyerekvagy talán már felnőtt tapsol. Kell ennél nagyobb boldogság?