„Anyamagam”

Penge

Penge. Nagy Csilla kritikája Pénzes Tímea Megnyúlások című „anyakönyvéről”. 

Pénzes Tímea prózakötete „anyakönyv”: az anyaság tapasztalatát viszi színre, együttesen láttatja azokat a testi, emocionális, az önazonosságot és a társadalmi szerep változását érintő folyamatokat, amelyek a nő életében a gyerekvállalás során bekövetkeznek. A hat ciklusba rendezett novellák rendszerint egy-egy téma, probléma köré szerveződnek (mint a fogantatás, a halál, a hétköznapok rítusai, a család, helyek és emberek, öröm és szorongás), így különálló szövegként is megállják a helyüket, azonban egymásutániságukban olvasva regényként is azonosíthatjuk a művet, amely az önéletírás, a vallomás és az esszéregény műfaji kategóriái közötti határátlépésnek tekinthető.

Önéletírás, mert beszámol a fogantatás, a növekedés, az anyára és a gyerekre egyaránt jellemző személyiségfejlődés (és általában a testi, biológiai folyamatok) mozzanatairól: a mű hat fejezete a tapasztalatoknak az idő előrehaladásával bekövetkező rétegződését, az anya-gyerek viszony árnyalatnyi változásainak eseményszerűségét ciklikusan mutatja be. A vallomásirodalomhoz azért köthető, mert az egyes fejezeteknek körülhatárolható, azonosítható címzettjei az ikrek, az anyaság történetének elbeszélése nemcsak róluk, hanem nekik (is) szól. Az elbeszélő belső monológját egyes szám második személyű kiszólások, metanarratív nyelvi alakzatok törik meg, amelyek értelmezik, opponálják, tágabb összefüggésbe helyezik az elmondottakat, annak érdekében, hogy a címzettek (és ezzel együtt az olvasó) számára hozzáférhetővé, befogadhatóvá tegyék. A megszólalás így feltárássá, feltárulkozássá válik: az anya belső monológja emlékképek felvillanásából bontakozik ki (a házasság, a gyerekvállalásról való döntés, a viselkedésmódok és attitűdök változása, az anya és a gyerekek viszonyának egyedisége, a gyerek és a világ kontaktusa, az apaszerep értelmezése visszatérő vonatkozási pontokként szolgálnak), azonban – ellentétben például Szécsi Noémi vagy Ficsku Pál anya-, illetve apakönyveivel – nem elsősorban a történetek elbeszélése a tét, hanem a történéseket kísérő, az azokhoz kapcsolódó szubjektív benyomásoknak a rögzítése történik meg. De közelíthetjük az esszéregényhez is a művet, mert az emlékfoszlányok, az anyaságról szóló belső monológ asszociatív felépítése olyan – teoretikus – motívumhálót is működésbe léptet, amely a nyelv teljesítményére, a lejegyzés, az alkotás folyamatára való rákérdezést teszi lehetővé, így túlmutat a biográfiai műfajok keretein.

Megnyúlások

Élet és írás, a fogantatás és az ihlet motívuma már az első novellában egymás mellé kerül: „Nem tudom, mikor, melyik napon és melyik órában fogant meg bennem a gondolat, hogy lehetnétek. Hogy lehetne írni rólatok. És anyamagamról, ahol a magam sosem az eredeti jelentésben szerepel.” (10.) A teremtés (új élet) és a létrehozás (új szöveg) pillanatnyiságában eszerint az a közös, hogy szükségszerűen átrajzolja, újradefiniálja az ént: az „anyamagam” egyszerre személyiség-lélektani és nyelvi kategóriává válik, amely érzékelteti, hogy a megszólalás már csak egy sajátos pozícióból történhet, amely egyrészt kiterjeszti az önmagaság hatókörét (hiszen az ikrek nemcsak lelki, de biológiai, fizikai értelemben is az anya önazonos részét jelentik), másrészt szűkíti az „ént” (hiszen – mint arra a szöveg számos helyen reflektál – az anyaszerep szükségszerűen háttérbe szorítja az én szépírói, társasági, gyermeki szereplehetőségeit, és átrajzolja azt a kétosztatú rendszert, amely az én és a másik között, az interperszonális viszonyban mindaddig létrejött). Pénzes kötete érzékenyen vezet végig egy tanulási folyamaton, amely nemcsak az anyaság feladatkörét (a gondoskodás, a féltés, a tanítás és a tapasztalatok átadásának a ritmusát) érinti, hanem amely a nyelvhasználat, az anyanyelv átadása, az anya nyelvének „megtalálása” során is jelentkezik. Megszólalás és elhallgatás, a hang és a nyelv mint kommunikációs eszköz az új élettérben, közegben megváltozott hangsúlyok és funkciók szerint van jelen, és a nyelv elsajátítása (az artikulálatlan hangoktól a halandzsanyelven át a beszédaktusokig) a gyerekek és az anya számára párhuzamos folyamat: „Még csak a csönd létezik, még suttogunk, még nem emelem fel a hangom. A csöndet még csak ők tépik szét az ordításukkal. Az én ordításom még nem született meg.” (16.) „Aztán elkezdődött a szószövés. Betűket kötöttünk össze, szavakat kapcsoltunk egybe. […] Akkoriban még csak magánhangzókat ismertetek, és nagyon hosszan ejtettétek őket.” (26.) „És három évvel később rászólsz a fiadra, hogy ne köpjön le sehonnan sehova.” (55.) „De hát mi gyerekek vagyunk, szól közbe a lányod.” (101.)

Pénzes kötetében szintén produktívan valósul meg a testi tapasztalatok reflektálása: nemcsak a női test átalakulása („Beszűkültél? Kitágultál.” [11.]), hanem a gyerek testi fejlődésének állomásai, a mozgás tanulásának érzékeny lejegyzése, majd a világot felfedező cselekvések leltára, eközben az anyai tekintet és test jelenléte („Úgy rendezgetjük a világot, hogy jobban lássunk. Félretoljuk a homlokba és szembe hulló fürtöket.” [101.]) is önálló narratív szálat képez. De hangot ad az apának („Elveszem tőled ezt a szöveget is, ahol végre főszerepet kaphatnál, vagyis helyetted írom meg.” [106.]), odafordul az elhunytakhoz („Szeretném az unokáidnak nevezni őket, de valahogy nem jön a nyelvemre ez a szó.” [40.]): az „anyamagamság” mintázata és nyelve egyaránt magába olvasztja a másikhoz való viszonyból származó, és a generációkon átívelő, öröklött tudáselemeket is.

Pénzes Tímea asszociatív gondolatfolyamokból építkező, érzékeny kötetének erénye, hogy nemcsak az anyaság tapasztalatáról, hanem a tapasztalatok mindenkori átadásának nyelvi teljesítményéről is szólni tud.

Pénzes Tímea: Megnyúlások
Kalligram, Pozsony, 2023
120 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?