Századfordulós remix: dalok bármikor, bárkinek

Alig harmincéves költő. Mondják rá, hogy olyan fiatal, olyan zsenge. De a versei! Na igen! Azok egy teljesen érett, nagyon vagány, ringatóan keserédes, romkocsmai hangulatot árasztanak, századfordulós érzetet keltenek! Olyan ez, mintha Ady Endre, Kosztolányi Dezső, József Attila szavaiból kevernénk egy teljesen modern, de mégis a múltra, mindig az elmúltra gondoló, nosztalgiázó, nagyon finom esszenciát, s azt olvasnánk modern, alanyi költészetként. Ez Simon Márton poétikája, azé a költőé, akit nem mellesleg a mai magyar slam poetry egyik legjobb művelőjének is tartanak. Olvasásunk tárgya azonban egy hagyományosabb versnyelvű, finom és mégis karcos kötet, a Dalok a magasföldszintről második, javított kiadása.

Nyugodtan merem állítani, a Dalok a magasföldszintről a mai magyar kortárs költészet egyik jelentős alkotása. Mitől az? Nehéz a válasz. Talán attól, hogy Simon Márton a magyar költészet legjobb korszakán nevelődött, és a Nyugat nemzedékének rajongójaként képes volt a nagy elődök nyelvét, gondolkodásmódját olyan érzékenységgel maivá nemesíteni, hogy a versei egyszerre ringatók és izgatók, egyszerre szomorkásak és reménykedők, párhuzamosan szakítástörténetek és újra szerelembe esések meséi. Igen figyelemreméltóan ír a gyászról, annak megéléséről is. Ritmusai, szépen simuló belső rímei s az ezeket felzaklató érzések, gondolatok páratlan élménynyé teszik a kötet olvasását.

Hátborzongatóan izgalmasak a poéta képei, trópusai. Íme, kedvcsinálónak néhány idézet:

„Milyen. Már nem derül ki. Mint hogy mit álmodik az egyetlen alvó egy zuhanó gépen…”

„Közben nem a nyelvre gondolok, hanem egy szájra, de nem a tiédre. Nem. Nem.”

„… látod kereshetsz bárhol, a sötétség voltam, most múlok el”

„Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.”

Szóval így! Ilyen egyszerűen kell komoly és szép dolgokról, szerelemről, halálról, gyászról, szakításról beszélni. Bizony, így kell. És csak így szabad!

Meg se lepődnék azon, hogy aki elolvassa Simon Márton dalait a magasföldszintről, az kicsit lassulóbb, de lassulásában egyre izgatottabb lenne. Miközben a szerző állandóan füstölög, cigarettázik, kifelé néz, lát, nézet, láttat. Olyan jó ez. Simán. Simonosan.

Simon Márton: Dalok a magasföldszintről. Libri Kiadó, Budapest, 2014.

Értékelés: llllllllll