Sok személy egy személyben

Dobos László és Csoóri Sándor az irodalmi estenFotó: MKKI „Költő, publicista, szociográfus, esszéíró, prózaíró, filmíró (dramaturg), szerkesztő. Személyiségének természetes része a közéleti cselekvés. Sok személy egy személyben” – mondta többek között Dobos. Kiemelte Csoóri új értelemben vett nemzeti kötődését, a hazához való hűségét, továbbá azt, hogy felelősségtudata Adyéhoz mérhető. Számba vette jelentős szociográfiai műveit, felidézte „a híres filmkészítő triász” – Kósa Ferenc, Sára Sándor és Csoóri – nagy hatású munkáit, amelyekben Csoóri a filmíró szerepét vállalta. Tízezer nap, Feldobott kő, 80 huszár, Pergőtűz – hogy csak néhányat említsünk a filmek közül, amelyek nevükhöz fűződnek. „Akárhányszor felidézem ezeket a filmeket, valami nagy belső megrendülés van bennem. Ezek a filmek kezdték el a magyar filmművészetben az igazságtevést” – mondta Dobos.

Ugyancsak kiemelte esszéit (összegyűjtött kötetben Tenger és diólevél címmel jelentek meg), amelyek „az esszé, a művészet és a tudomány szintézisei”. Természetesen nem lehet megfeledkezni Csoórinak a népi kultúra, a közösségformáló táncházmozgalom népszerűsítésében a ’70-es években vállalt szerepéről sem – Dobos megfogalmazásában „Csoóri e mozgalom pásztora”. És ugyancsak Csoóri Sándor az, aki folyamatosan figyelemmel kísérte a kisebbségben élő magyarság sorsát, hogy később a Magyarok Világszövetségének elnökeként az egységes magyar nemzet szellemében folytassa tevékenységét.

Dobos László szerint szimbolikusnak tekinthető, hogy Csoóri Sándor hosszú idő után akkor látogatott el újra Pozsonyba, amikor mindkét országot csupán néhány nap választja el az EU-csatlakozástól.

Csoóri Sándor felelevenítette pozsonyi emlékeit, s egyebek között egy olyan élményét osztotta meg a közönséggel, melyet még soha sehol nem mondott el. A történet Ctibor Štítnickýhez kötődik, aki több magyar költőt is szlovákra fordított. Ő vette rá Csoórit, amikor egy budapesti költőtalálkozón beszélgettek a ’60-as évek végén, hogy koprodukcióban forgassák le a Dózsáról készülő magyar filmet, melyet Csoóri írt. Štítnický ugyanis akkoriban a szlovák filmgyár főigazgatója volt. A forgatás aztán elég bonyolult lett, mivel közbeszólt ’68 augusztusa (Štítnický nem akart a „megszállókkal” dolgozni, ám később, amikor megtudta, hogy a bevonulás ellen tiltakozó magyar írok között ott volt Csoóri is, örömmel vágott bele a munkába). Később beszálltak a filmbe a románok is, a felvételek nagy részét Erdélyben készítették, és mint Csoóri Sándor elmondta, e film forgatása kapcsán ismerkedett meg igazán a Kárpát-medencei kisebbségek viszonyaival. Felidézte egy sorsfordító élményét is, amelyet 1954-ben, az írószövetség küldötteként (ez volt az első hivatalos magyar küldöttség Romániában a párizsi békeszerződés után) élt át Erdélyben, ahol Bölöni György kérésére, külön engedéllyel tettek látogatást. Amikor Ady szülőfaluja felé utaztak, elromlott az autójuk, és egy kis faluban álltak meg Élesd és Érmindszent között. Csoóri szóba elegyedett egy öreg paraszt nénivel, aki, mikor megtudta, hogy Magyarországról jöttek az idegenek, nem akarta elhinni. Csoóri bizonyságul megmutatta az útlevelét. Amikor a néni meglátta rajta a címert, elengedte szilvával teli köténye csücskét, és kezét az arcába temetve sírva fakadt. (A költő az esten sem tudta megindultság nélkül elmesélni fél évszázaddal ezelőtti emlékét.) „Talán ekkor kezdett csírázni bennem a Duna Televízió terve is” – tette hozzá. Hogy egységesítse a mozaiknemzetet. „A magyar nemzet mozaiknemzet, de minden mozaikra egyformán szükség van. Mert ha ebből a mozaikból egy kocka is kiesik, az már nem ugyanaz” – mondta Csoóri.

Amit az elkövetkező időkben a legfontosabbnak tart, az a nyelv őrzése: „Örvendetes, hogy van az EU, de semmit nem támad meg ez a világ annyira, mint a nyelvet.” Amelyet ront a televízió, az újságok, a politika nyelve.

S hogy melyik műfaj áll hozzá a legközelebb? A költészet. „Ma is titokban ez izgat a legjobban. És utána rögtön az esszé, mert századunkban sokkal jobban rászorulunk a világ megértésére, mint bármikor máskor. Annyi valóság van körülöttünk, hogy nem tudjuk feldolgozni. A tévéből nem igazságokat, hanem híreket kapunk. A hír nem valóság, a regény a valóság, amikor minden összefüggést megpróbál föltárni. Ezért van igazán szükség ma irodalomra, mert a legtöbben lemondtak erről. Az irodalom helyét az újságolvasás kultúrája foglalta el. Én ezt nagyon nagy szegényedésnek tartom” – mondta Csoóri Sándor. Azt pedig „nagy gazemberségnek”, hogy el akarták hitetni az írókkal, túl sokat politizált a magyar irodalom. „Ha 400-500 esztendőn át közéleti volt, és minden lényeges kérdésben szinte először próbálta megfogalmazni a leglényegesebb dolgokat, akkor péntektől szombat reggelig lehet ilyen hagyományt abbahagyni? Azt hittük, ’90 után jön a demokrácia, és a parlament majd mindent megold. Én sajnálom a politikusokat, mert világméretben romlott le a politika, egyetemes érvényben. Hogyan csináljanak a szerencsétlen politikusok jót, ha maga a politika műfaja is rossz lett? Rehabilitálni kell a politikát, és újra kell építeni a kultúrát. A politika megosztja az embereket, a kultúrának viszont egyesítenie kellene őket” – mondta Csoóri Sándor. E gondolat, az egységesítő kultúra jegyében zárult a költészet napja is: a költő saját verseiből olvasott fel a közönségnek.