RÖVIDEN

Doris Lessing átvette a Nobel-díjat
London. Doris Lessing 88 éves brit írónő, aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen december 10-én a stockholmi hivatalos ünnepségen, Londonban vehette át a Nobel-díjat – az elismerést Staffan Carlsson svéd nagykövet adta át.

Doris Lessing átvette a Nobel-díjat

London. Doris Lessing 88 éves brit írónő, aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen december 10-én a stockholmi hivatalos ünnepségen, Londonban vehette át a Nobel-díjat – az elismerést Staffan Carlsson svéd nagykövet adta át. Doris Lessing 1919-ben Perzsiában, a mai Iránban született, Dél-Rhodesiában, a jelenlegi Zimbabwében cseperedett fel, s a gyarmati Afrikában szerzett tapasztalatai ihlették első regényét (A fű dalol – The Grass is Singing), amely 1950-ben látott napvilágot. A legnagyobb hatást Az arany jegyzetfüzet (The Golden Notebook) regénye fejtette ki – az 1962-ben publikált mű a feminista irodalom klasszikusának számít. Doris Lessingnek, aki több mint 50 regényt, elbeszélést, memoárt és színdarabot írt, tavaly októberben ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia az elismerés odaítélését indokolva kiemelte az írónő szkepticizmusát, belső tüzét és látnoki képességeit. (MTI)

Két író a Magyar Intézetben

Pozsony. Ma délután 17 órától Vámos Miklós és Németh Gábor írók az Irodalom és… sorozat e havi vendégei a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének székházában. Azt, hogy mikor melyikük lesz a riporter, illetve a riportalany, vélhetően a helyzet hozza magával. A rendhagyónak és a magyar kultúra napjára való tekintettel ünnepinek ígérkező író-olvasó találkozó a Szépírók Társasága által indított A könyv utóélete program részeként valósul meg. (juk)

Szabó Magda-kötetek februárban

Budapest. A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda több kötetét jelenteti meg februárban újra az Európa Könyvkiadó, amely az író 90. születésnapja alkalmából kezdte meg munkáinak új, kemény fedeles kiadását. A kiadó közlése szerint a Pilátus, a Régimódi történet, az Ókút, A csekei monológ, A pillanat, A szemlélők és Az a szép fényes nap című alkotások látnak napvilágot a jövő hónapban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?