RÖVIDEN

Marko Markovičék pozsonyi koncertje
Pozsony. Ma este nyolc órakor lép a pozsonyi Aréna Színház színpadára a Kusturica-filmekből jól ismert szerbiai fúvóscsapat, a Boban és Marko Markovič Orkestar.

Marko Markovičék pozsonyi koncertje

Pozsony. Ma este nyolc órakor lép a pozsonyi Aréna Színház színpadára a Kusturica-filmekből jól ismert szerbiai fúvóscsapat, a Boban és Marko Markovič Orkestar. Magyarországon koncertjeiket hatalmas érdeklődés kíséri, de az utóbbi években már Szlovákiában is ismertek, sőt elismertek. Boban, a fiatal Marko Markovič apja hosszú évekig vezette a csapatot, eljutottak több nemzetközi fesztiválra, egyebek közt a moersi International New Jazz Festivalra, de felléptek Cannes-ban, továbbá visszatérő szereplői a budapesti Szigetnek. Holnap Pozsonyban valószí?nűleg a 2005-ös The Promise – The King of Balkan Brass című albumukról játszanak majd szerzeményeket, de bizonyára nem maradhat el a Buba Mara vagy a Kalasnyikov című opus sem. Koncertjeik igazi csemegének számítanak a világzene kedvelőinek körében. (kispeti)

Az Ardea együttes a Deja vu-klubban

Pozsony. Ma este évadnyitó Deja vu-klubestet tartanak a Bazová utcai Hlava XXII. kávézóban. A vendég a dunaszerdahelyi Ardea együttes. A zenekar muzsikája több érből táplálkozik. Felfedezhetjük benne a Kárpát-medencében élő népek hagyományos zenei világát, a keleti kultúrák misztikumát, valamint dzsessz- és szvingelemeket. Az esti koncert kapunyitása 18 órakor lesz. (ú)

Rekorddal kezdett a Mézesmackó

Nézettségi rekordot döntött a hazai mozikban bemutatott legújabb cseh film, Jan Hřebejk Mézesmackó című vígjátéka, melyre az első hét végén 9 723 néző váltott jegyet. Ez a látogatottság felülmúlja a Szlovákiában bemutatott valamennyi Hřebejk-film első hét végi nézettségét. Az idehaza bemutatott cseh filmek toplistáján ezzel a nézőszámmal a Mézesmackó a negyedik helyen áll. A Hřebejk-opust két tinikomédia, a Gimi és a Raftingolók, valamint Svěrákék vígjátéka, Az üvegvisszaváltó előzi meg. (tb)

Ismeretlen Capa-képek kerültek elő

Madrid. Robert Capa (Friedmann Endre, 1913–1954) magyar származású fotóriporter eddig ismeretlen képei kerültek elő Mexikóban, a képeket jelenleg vizsgálják. Mint arról a katalán El Periodico de Catalunya című napilap beszámolt, a spanyol polgárháború idején készült negatívokat három ládában találták Capa két kollégájának – David Seymournak és Gerda Tarónak – munkáival együtt. Az újság – a The New York Timesszal egyidejűleg – beszámol arról, hogy 127 negatívot találtak papírdobozok mélyén. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?