RÖVIDEN

Vendégségben a Jókai Színház
Esztergom./Diósgyőr. Két várszínházban láthatja a közönség a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Komáromi Jókai Színház két előadását.

Vendégségben a Jókai Színház

Esztergom./Diósgyőr. Két várszínházban láthatja a közönség a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Komáromi Jókai Színház két előadását. Az Esztergomi Várszínházban ma este 21 órai kezdettel Martin McDonagh Macskabaj című gengsztervígjátékát tekinthetik meg a nézők Lukáts Andor Kossuth-díjas színművész m.v. rendezésében, Csuja Imre vendégszereplésével. A társulat ősszel a budapesti Thália Színházban is fellép. Holnap szintén este kilenc órakor Federico Garcia Lorca Vérnász című balladája kerül az Esztergomi Várszínház publikuma elé. A produkciót, melyben a Hold szerepét Szarka Tamás, a Ghymes együttes frontembere m.v. alakítja, Görög László m.v. rendezte. Az előadás után Németh Ica színművész, az Anya alakítója a Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díját veheti át. Augusztus 6-án a Diósgyőri Várban is a Vérnászt játsszák majd a komáromi színészek. Az előadás este fél kilenckor kezdődik. (báj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?