Rólam, rólunk szólt

A Csemadok és Richtarčík Mihály megtisztelő felkérésére lettem 1992 nyarán a Szőttes vezetője. Változtassuk meg az együttes nevét!!! – mondtam Reicher Gellértnek (Papának, az együttes szervezőtitkárának), amúgy fiatalosan, 20 évesen. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy 16 éves barátságunk alatt ledöbbentettem. Az irodánk melletti trezorban megtaláltuk Gellért barátommal azt a plakátot, amely eldöntötte legelső vitánkat. Megegyeztünk! Szőttes Kamara Néptáncegyüttes. ĺgy fogják hívni.

Tizenkét évet töltöttem el a Szőttessel, hol táncosként, közreműködőként, művészeti vezetőként, civilszolgálatos katonaként, hol csak barátként. Két és fél műsorra való koreográfiát készítettem, s mintegy négyszázszor léptem színpadra, hogy öregbítsem együttesünk hírnevét.

Kedves Papa !

Közös munkánknak nem ’96-ban és nem az ötlettelenségem vetett véget, mint azt írod, hanem valami más.

A ’80-as évek végén, de ’90 után is aszerint választottunk és hagytunk ott iskolát, munkahelyet, tudunk-e mellette táncolni a Szőttesben. Hülye voltam. Többen voltunk így. Viszont annak az együttesnek a vezetője, amelyből Pozsonyba kerültem, büszke volt rá, hogy a profi Szőttesben táncolok. Több együttes vezetője érezte ezt, több táncossal. Számukra ez nagy elismerés volt. A táncolás volt a hivatásom. Azt játszottam, hogy profi táncos vagyok. Sokan játszottuk.

Elődeim, Richtarčík Mihály, Varga Ervin profi teljesítményt vártak el tőlem mint táncostól. A fenntartóink profi teljesítményt vártak el a szervezőtitkártól, a művészeti vezetőtől, az igazgatótól. (Mert volt igazgatója a Szőttesnek, kettőre is emlékszem, lásd Bál című műsorfüzet.) Mégis azt hiszem, hogy Quittner János, az együttes első művészeti vezetője volt az, aki a profi együttes pótlását a legmagasabb szintre fejlesztette (az emberek hozzáállásában, fellépések mennyiségében stb.). A Szőttes művészeti vezetőjeként ugyanolyan profi teljesítményt vártam el a táncosoktól, mint most a hivatásos táncosaimtól. Azt játszottam (szimuláltam), hogy hivatásos együttest vezetek. Büszke vagyok mindenkire, akivel mindezt szimulálhattam. Mindenki profi teljesítményt nyújtott a második munkahelyén. Még a fővilágosító Zsolt barátom, és Dudu, a színpadmesterek színpadmestere is. Csak a körülmények és az elismerés nem volt profi. Mindenünk megvolt – már csak egy hivatásos együttes hiányzott.

Ennek eredményeként a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes immár harminc éve a szakma egyik legjobb amatőr együttese, amit – azt hiszem – soha senki nem vont kétségbe. Most már van hivatásos magyar táncegyüttes is, meg sok minden más. Ezt a tevékenységet senkinek nem kell pótolnia. Addig, amíg annyi hülye lesz, amennyien mi voltunk tizenöt éve, addig lesz is.

Az interjú nem a Szőttesről szólt, hanem a hivatásos együttesről, rólam, rólunk. Arról a több száz emberről aki ennek a több évtizedes folyamatnak részese volt.

Ezúton is szeretném megköszönni észrevételeidet és jókívánságaidat. A grimaszkodókkal pedig ne törődj, mert a nagymamám mindig azt mondta, aki grimaszkodik, az egyszer úgy marad.

Sok sikert és jó egészséget kívánok!

Hégli Dusán, az Ifjú Szivek

Magyar Táncegyüttes igazgatója, a Szőttes egykori művészeti vezetője