Ritka kincsek pazar seregszemléje

Jékely Zsombor: „Zsigmond uralkodása alatt Magyarország virágkorát élte, ami tükröződik a művészetben is, kiállításunk leginkább épp erről szól”Generációk sora olyan történelemtankönyvekből tanult, amelyek rendkívül negatív képet festettek Zsigmondról. Az elmúlt évtizedekben változott valami a megítélésében?

Zsigmond negatív megítélésében szerepet játszott a Husz Jánossal kapcsolatos történet, másrészt az, hogy idegen eredetű uralkodó volt, és sokáig úgy érezték, Magyarországot kevésbé tartotta fontosnak, inkább a külföldi ügyekre figyelt. A kortársak között is rossz híre volt, főleg pazarlása és nőügyei miatt. A történészek közül Engel Pál volt az, aki a leginkább igyekezett változtatni ezen a negatív képen. Az, hogy mi itt komoly történelmi kutatásokra támaszkodhatunk, nagyrészt az ő érdeme. Ennek köszönhetően olyan Zsigmond-képet tudunk felmutatni, amely a réginél sokkal pozitívabb, hisz az alatt az ötven év alatt, amíg Magyarország trónján ült, a korabeli Európa legfontosabb politikusává vált, diplomáciai tevékenysége európai jelentőségű és rangú volt. Uralkodása alatt Magyarország virágkorát élte, ami tükröződik a művészetben is, kiállításunk leginkább épp erről szól.

Ez a kiállítás úgy valósult meg, mint Luxemburg és Magyarország közös rendezvénye. Melyik volt a kezdeményező fél?

A kezdeményezés még 1996-ra vezethető vissza. Magyarország és Luxemburg között valamiféle kapcsolódási pontot keresve egy diplomata, Perényi János fejében született a gondolat, hogy erre a célra Zsigmond személye lenne a legalkalmasabb, bár, ha jól tudom, ő Luxemburg területén sohasem járt, uralkodóként sem játszott ott szerepet, csupán luxemburgi nagyhercegi címe volt egy időszakban. Hosszú ideig tartott, amíg sikerült megvalósítani ezt a tervet. A két állam egyenlő arányban biztosította a költségvetést, ennek megfelelően három hónapig látható a kiállítás Budapesten, és három hónapig Luxemburgban.

Érte valamilyen meglepetés a kiállítás anyagának összegyűjtőit?

Kezdettől fogva tudtuk, hogy nagyon nagy anyaggal számolhatunk, nagy mértékben támaszkodhattunk ugyanis az 1987-ben Budapesten rendezett Zsigmond-kiállítás katalógusára. Tudtuk azt is, hogy ez nem csupán egy történelmi kiállítás lesz, hanem olyan rendezvény, amely az 1400 körüli időszak magyar királyságának művészetét is teljes körűen bemutatná, az pedig köztudott, hogy ebből a korszakból igen jelentős számú emlékanyag maradt fenn. Tehát kezdettől fogva egy nagyszabású kiállításnak készült, és ennek megfelelően sikerült is megvalósítani.

Nem egész húsz év elteltével érdemes ismét ugyanarról a személyről nagyszabású kiállítást csinálni?

Mindenképpen érdemes, két okból is: az egyik, hogy a történelmi kutatás épp a nyolcvanas években kezdett el kitüntetetten Zsigmonddal foglalkozni, tehát sok új információnk van róla és az egész korról. A másik: a budapesti Történeti Múzeumban 1987-ben rendezett kiállításon még nem volt lehetőség olyan kiterjedt nemzetközi kölcsönzésre, mint most. A műtárgyak mintegy fele Magyarországról származik, a többi külföldről, 18 ország több mint száz intézményéből érkezett. Itt kiemelném azt az igen pozitív kapcsolatot, amely a környező országok múzeumaival kialakult. Azt hiszem, soha nem volt még arra példa, hogy Szlovákiából, Romániából vagy Horvátországból ilyen nagy számban érkezzenek nagyon fontos műtárgyak.

Azt vártam, hogy elsőként Csehországot említi, hisz Zsigmond a csehek által a haza atyjának nevezett IV. Károly fia volt, később maga is cseh király.

Sajnos, egyedül a brünni múzeumnál jártunk sikerrel, a prágai intézmények gyakorlatilag az öszszes kérésünket visszautasították. Most Prágában is van egy, a Luxemburg-dinasztiával foglalkozó kiállítás, IV. Károllyal a középpontban, de kiterjed egészen Zsigmond idejéig. Hogy ezért-e, vagy más okból nem kaptunk kölcsön műtárgyakat Prágából, nem tudom. Szerettünk volna a két kiállítás között partneri viszonyt kialakítani, számos tárgyalást folytattunk, de eredmény nélkül.

A prágai kiállítást kultúrbotránynak minősítette a cseh sajtó, mert a nagyközönség nem láthatja. A múzeum igazgatója ugyanis, attól tartva, hogy nem lesz iránta érdeklődés, az öszszes jegyet iskoláknak adta el, és most a felbecsülhetetlen értékű műtárgyak között csintalankodó nebulók idegileg teljesen kikészítik a múzeum személyzetét. Önök nem tartottak a lanyha érdeklődéstől?

Lehet, hogy Zsigmond mint személyiség nem a legjobb reklám, de bíztunk abban, hogy maga a korszak és hallatlanul gazdag művészeti kultúrája vonzó lesz az emberek számára. Ez beigazolódni látszik, szép számmal jönnek az érdeklődők, noha Budapesten most több nagy kiállítás is zajlik, itt, a Szépművészeti Múzeumban is van egy jelentős spanyol festészeti kiállítás.

Láthatók olyan tárgyak, amelyek bizonyíthatóan kapcsolódnak Zsigmond személyéhez?

Zsigmondhoz számos tárgy köthető, így például az a kard, amelyet Yorkból kölcsönöztünk, ezt ő ajándékozta az angol királynak. A kiállítást három évi kutatómunka előzte meg, amely során számos újdonságra bukkantunk. Elsősorban olyan kódexekre, amelyek Zsigmondnak szóló dedikációs ábrázolásokat tartalmaznak, ezek a párizsi Bibliotheque Nationale-ból kerültek elő. Ide sorolható az a Zsigmondnak ajánlott prágai kódex is, amelyet a Vatikán őriz: a szakma ugyan tudott róla, de a szélesebb nyilvánosság nem. Nagyon sok érdekes dolgot találtunk a pozsonyi levéltárakban, ahonnan hosszú ideig elveszettnek hitt címeres levelek kerültek elő, ezek közül többet bemutatunk.

Ha egy kiállítás rendezőivel beszélget az ember, mindig az a benyomása, hogy számukra magánál a kiállításnál is fontosabb a katalógus.

Persze, mert az megmarad, és nemcsak pár hónapig tart, mint a kiállítás. Itt is elkészült egy 800 oldalas katalógus. Az 1987-essel szemben nemcsak magyarul, hanem német és francia nyelven is, így a nemzetközi tudományos közvélemény számára is hozzáférhetővé teszi az anyagot.