Rettenetesen kegyetlen komédia

Somogyi Tibor felvételeA négy ország művészeiből összeállt „visegrádi” színház – amely a szintén Csontos Róbert által életre hívott Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál „gyermeke” – tavaly Shakespeare Szent?ivánéji álomját mutatta be sikerrel. Akkor még amolyan virtuális színházként működtek, saját épület nélkül. Idén azonban új fejezet nyílt a társulat életében: saját színháztermük lett. Pozsonyban, a Čulenova 3. alatt leltek otthonra, amelyet hivatalosan vasárnap este nyitnak meg a nagyközönség előtt.

Hogyan sikerült rátalálniuk erre a színházteremre?

Javában készültünk a Bakkhánsnőkre, és mivel az előadás elég speciális helyszínt igényel, nagyon sokat keresgéltünk Pozsonyban, hogy hol mutathatnánk be. Sajnos nem találtunk olyan színházat, amely az előadás elvárásainak megfelelt volna. Vagy túl nagy volt a terem, ha pedig kisebb, nem volt jó a magassága. Ekkor lépett be a történetbe a cég, amely az egyik fő támogatója a programjainknak: szóltak, hogy nekik van egy termük, amelyet nagyon szívesen a rendelkezésünkre bocsátanak.

Hogyan szól az egyezség, mikor vehetik igénybe a termet?

A Meteorit összes előadását itt fogjuk tartani, illetve mivel ebben az évben a Meteorit Fesztiválnak már lesznek pozsonyi rendezvényei is, azok az előadások és koncertek ugyancsak itt kapnak helyet. A színházi előadásokon és a Meteorit Fesztivál rendezvényein kívül a jövőben koncerteknek és workshopoknak is helyet adna. Egyfajta művészeti műhelyt szeretnénk itt kialakítani.

Ez azt jelenti, hogy a székhelyét áttette Budapestről Pozsonyba, vagy kétlaki lett?

Mondhatjuk inkább, hogy „négylaki”, mert Pozsony és Budapest mellett elég gyakran utazom Prágába és Wroclawba is. Mostanában főleg az autómban élek.

Még mindig az ön vállán nyugszik a nemzetközi társulat és a fesztivál teljes irányítása?

Nagy része még igen, de már van produkciós vezetőm, van, aki a PR-ral foglalkozik, illetve a pályázatok leadásával. Bővült tehát a csapat, de a teljes felelősség továbbra is mindenben az enyém. Mindenen rajta van a kezem, szeretném is, hogy mindenbe belelássak, a feladatok azonban megoszlanak. Túl nagy már ez a projekt ahhoz, hogy egy ember tudja vinni a vállán.

Miért éppen Euripidész Bakkhánsnőkjét választotta ezúttal?

Én mindig az alapján választok darabot, amihez éppen kedvem van.

Ehhez viszont már jó ideje kedve van, hiszen régóta szerepel a tervei között.

Valóban. Nagyon aktuális a darab témája, és aktuális is marad, míg világ a világ, hiszen olyan emberi tulajdonságokról szól, amelyek mindig létezni fognak. Hogy miért éppen most? A Bakkhánsnők nagyon nehéz darab. Az eredeti változat, azt hiszem, bátran mondhatom, a 21. században játszhatatlan. Pontosabban unalmas lenne a néző részére, mert 4-6 oldalas monológok vannak benne, s nagyon kevés a helyzet, a cselekmény. Ezért dramaturgiai szempontból elég sokat változtattunk rajta, sok monológból párbeszédet írtunk, sok monológot teljesen kihúztunk, vagyis ennek az előadásnak az előkészítésére időre volt szükségünk. Ezenkívül kellett egy erős színészi gárda, amelynek tagjai amellett, hogy kiváló színészek, jó a mozgáskultúrájuk, könnyen koreografálhatók. Nagyon nehéz koreográfiák vannak ugyanis a darabban, Ladányi Andrea készítette őket, emellett a színészeknek tudniuk kell hangszereken játszani.

Milyen lett így a Bakkhánsnők műfaja?

A prózai színház a táncszínházzal, a mozgásszínházzal és a zenés színházzal keveredik, de semmiképpen sem egy musicalt kell elképzelni. Ezért is lett az előadás címe Bakkhánsnők show – Rettenetesen kegyetlen komédia. Merthogy a darab egy nagyon kemény horror is egyúttal.

Hogyan zajlott a szereplőválogatás? Hasonlóan, mint a Szentivánéji álom esetében?

Most nem volt válogatás, pontosan tudtuk, kikkel akarunk együtt dolgozni, és azokat a színészeket, munkatársakat, tervezőket hívtuk meg. A magyar színeket ezúttal rajtam kívül Ladányi Andrea, valamint Bánki Zsolt táncművész képviseli. A színészek java szlovák és cseh. A Szentivánéji álomból négy színész is játszik az előadásban: Pavlína Štorková, Václav Jiráček, Josef Wiesner, valamint Janet Livingstone, a társulat amerikai tagja.

A bemutató előtt pár nappal hogy érzi, úgy állt színpadra a darab, ahogyan megálmodta?

Vannak olyan technikai dolgok, amelyek nem tudtak olyan formában megjelenni, ahogy szerettem volna, de a többiek azt mondják, már így is túl nagy show lett belőle, nagyon sok technikai bravúrral. Az ember persze az elején álmodik, az álmokból aztán fokozatosan engednie kell, vagy anyagi okok miatt, vagy egyszerűen azért, mert kiderül, azt, amit elképzelt, kiveti magából a kész produkció.

Mennyi előadást terveznek?

Ötvenet. Pozsonyban rendszeresen műsoron lesz, havi négy-hat alkalommal, május végén, június elején Pesten, októberben pedig Prágában, Wroclawban és Bécsben vendégszerepelünk a Bakkhánsnőkkel. A Szentivánéji álmot is meghívták Bécsbe, igyekszünk majd mind a két előadást bemutatni. Ugyanis mind a két darabot műsoron fogjuk tartani. Egyébként most sokkal pergősebbre sikerült minden. A Bakkhánsnők előadásai után június elején kezdődik a Meteorit Fesztivál, közben május végén már elkezdjük próbálni az új bemutatónkat. Pontosabban két darabnak folynak majd párhuzamosan a próbái, az egyik Shakespeare Viharja. A bemutatója ugyan csak jövő tavasszal lesz, de nagyon összetett projekt. Stockholmban tartjuk a díszbemutatót, ami hatalmas megtiszteltetés számomra, és ezt követően mutatjuk be Pozsonyban.

Miért vonzza ennyire egy nemzetközi társulattal való munka? Hiszen bizonyára sok komplikációt is magával von, hogy a színészeket több országból kell egyeztetni.

Tény, rengeteg ezzel a gond, számos problémát kell megoldani, nehéz egyeztetni. Viszont amit cserébe kapunk, az, hogy nagyon szép próbáink vannak, tényleg megéri a fáradságot. Engem egyelőre nagyon inspirál, hogy különböző országból érkező színészekkel dolgozom együtt. Minden nemzet hordoz magában, én úgy szoktam mondani, egy alapszínt, ami a saját kultúrájából ered. Amikor aztán a színpadon találkoznak, abból nagyon izgalmas dolgok születnek.