Izraelben zavargás tört ki palesztin terrorista bántalmazásával gyanúsított katonák védelmében

Benjámin Netanjahu

Izraelben több tucat szélsőjobboldali tiltakozó betört hétfőn este két katonai létesítménybe, miután vizsgálat indult katonák ellen egy fogságban szexuálisan bántalmazott, és emiatt egy hónappal ezelőtt kórházba került palesztin terrorista vallomása nyomán.

A katonai nyomozó hatóságok elrendelték a túlkapással gyanúsított kilenc katona előállítását és kihallgatásra szállítását. Azért kezdődtek a zavargások, mert a katonai rendőrség képviselői kivonultak a Szdé Teiman nevű, az október 7-i terrortámadás után az elfogott iszlamista fegyveresek őrzésére létrehozott ideiglenes fogolytáborhoz, hogy elvigyék a foglyok őrzésével megbízott, a bántalmazással meggyanúsított tartalékos katonákat. A gyanúsítottak nem voltak hajlandók velük menni, s alkudozás kezdődött ügyükben a létesítményben.

Eközben Itamar Bengvír, a Zsidó Erő nevű, a kormánykoalícióban részes szélsőséges párt elnöke, nemzetbiztonsági miniszter, Amicháj Elijahu örökségvédelmi miniszter és Cvi Szukot képviselő felszólította támogatóit, hogy vonuljanak Szdé Teimanhoz és tiltakozzanak. A felhívás nyomán a fogolytábor bejáratához érkezett számos tüntető és a jobboldali pártok több képviselője „megvédeni” a szerintük csak kötelességüket teljesítő katonákat.

A tiltakozók behatoltak a katonai létesítménybe, hogy megakadályozzák a katonák előállítását. Elijahu, Szukot és a kormányzó Likud párt parlamenti képviselője, Niszim Vaturi is behatolt a rendbontókkal a létesítmény területére. Később az erőszakosan tiltakozó tömeget feloszlatták, a gyanúsított katonákat elszállították.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben felszólított „a szenvedélyek azonnali csillapítására”. Kijelentette, hogy „határozottan elítéli” a betörést az izraeli hadsereg (IDF) bázisára.

„Az IDF továbbra is a törvényeknek megfelelően fog eljárni” – hangsúlyozta közleményében Joáv Galant védelmi miniszter. „Lehetővé kell tennünk, hogy katonáink méltóságának megőrzése mellett az erre felhatalmazott szervek elvégezzék a szükséges nyomozást” – tette hozzá.

Este szintén megjelentek a szélsőjobboldali tüntetők, többen fegyverekkel, és betörtek a kapun Izrael középső részén, a Beit Lid nevű bázisra, ahová a kilenc katonát kihallgatásra vitték. Az IDF zászlóaljakat küldött a bázis megvédésére, mert az Itamár Bengvír felügyelete alá tartozó rendőrség nem volt hajlandó feloszlatni az ott található katonai bíróságra és katonai börtönbe betörő tüntetőket.

A helyszínre érkezett Herci Halevi vezérkari főnök is. „Ami itt történt, az az anarchia határát súrolta” – jelentette ki a vezérkari főnök, aki a helyszínről beszélt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel.

Jifat Tomer-Jerusalmi katonai főügyész otthonánál is szélsőséges demonstrálók jelentek meg, akik „árulónak” bélyegezték meg és életveszélyesen megfenyegették a tábornok asszonyt. Ezért az IDF azt fontolgatja, hogy több hónapra biztonságba helyezi őt.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a koalícióban részt vevő szélsőséges Vallásos Cionisták párt elnöke videót tett közzé az X-en, mely szerint hősként kell kezelni a kihallgatásra vitt katonákat, és nem bűnözőkként.

„Nem a szakadék szélén, hanem a szakadékban vagyunk. Ma minden határt átléptek. Az erőszakos milíciák katonai bázisokra való behatolásában részt vevő parlamenti képviselők és miniszterek azt üzenik Izraelnek, hogy végeztek a demokráciával, végeztek a jogállamisággal. Egy veszélyes fasiszta csoport veszélyezteti Izrael létét” – írta Jaír Lapid, a centrista Van jövő párt képviselője szintén az X-en.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?