Elkészült az Ekecs és Alistál közti felújított útszakasz

Az elmúlt napokban festették fel a fehér útburkolati jeleket (Forrás: Nagyszombat megye)
Ekecs |

Ekecs/Alistál. A mai nappal hivatalosan is visszaadták a forgalomnak azt a 2,2 km-es útszakaszt, amelyen az utóbbi hetekben dolgoztak.

Ahogy lapunk korábban is beszámolt a munkálatokról, a III/1428-as út érintett szakaszán teljes útzár volt érvényben mintegy hat héten keresztül. A vártnál korábban, augusztus eleje helyett július 30-án, kedden már hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt a teljesen felújított és leaszfaltozott útrészt. 

„A 2,2 km hosszúságú szakasz korszerűsítése során az aszfaltburkolatot teljesen kicserélték és megújították az útburkolati jeleket is. A szóban forgó szakasz a befejezést követően teljesen járhatóvá vált. Nagyszombat megye 695 ezer eurót fektetett a felújításba, a kivitelező cég pedig a Doprastav a. s. volt”

 – közölte lapunkkal Nagyszombat megye kommunikációs osztályának munkatársa.

A 2,2 km-es szakasz egy teljesen új aszfaltburkolatot kapott (Forrás: Nagyszombat megye)

Hozzátették, hogy a Dunaszerdahelyi járásban jelenleg a Padány és Csilizpatas közti III. osztályú úton dolgoznak, a jövőben pedig tervezik még az Ekecs és Nagymegyer közti út, Gellében a Kisbudafa, valamint Ógelle településrészek útszakaszainak, valamint a felsőjányoki átkelőhely rekonstrukcióját is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?