Új autógyár a láthatáron?

SAIC k

Köztudott, hogy a külföldi befektetéseknek köszönhetően Szlovákia autóipari nagyhatalom. Kelet-Szlovákiában már az ötödik autógyár épül, és az iparág egyaránt kulcsfontosságú szerepet játszik az ipari termelésben és az exportban. Csak kissé túlzás kijelenteni, hogy a szlovák gazdaság teljesítménye az autóiparon áll vagy bukik, ezért a közgazdászok között rendszeresen előkerül az iparágtól való függőség témája. A népi bölcsesség szerint nem szerencsés mindent egy lapra feltenni, ezért kicsit meglepő volt az a hír, hogy a szlovák kormány egy hatodik autógyárért is versenybe száll.

Ezt az autógyárat a kínai SAIC vállalat tervezi Európában, mely a legnagyobb kínai autógyártók közé tartozik. A SAIC is része a kínai elektromos autók forradalmának, melyek az európai piacon is egyre nagyobb piaci részesedést szereznek. A kínai autógyártók európai terjeszkedését az EU védővámokkal próbálta lelassítani, erre viszont ők európai gyárak építésével reagáltak. Az elmúlt hónapokban szinte minden jelentősebb kínai autógyártó jelentett be európai gyártelepet, a piacvezető BYD már építi is magyarországi gyárát. A SAIC gyár esetében eredetileg Spanyolország tűnt befutónak, de a legújabb sajtóértesülések szerint Csehország, Magyarország és Szlovákia is versenyben van a kínai befektetésért. Ez logikus lépés a SAIC részéről, hiszen mindhárom közép-európai ország jelentős autóiparral rendelkezik. 

Azon kívül, hogy a tervezett gyár elektromos modelleket gyártana, eddig szinte semmi sem szivárgott ki a SAIC terveiből. Nyilvánvalóan egy nagyobb léptékű befektetésről van szó, a Szlovákiában eddig megépült autógyárak alapján legalább 150-200 ezer éves szinten legyártott autóról lesz szó. Szlovák siker esetén ezzel a szlovák autóipar gyártási kapacitása közel kerülne az évi 2 millió autóhoz, ami tovább erősítené az ország globális elsőségét az egy lakosra eső legyártott autók számát illetően. 

A fő kérdés természetesen az, hogy szüksége van-e Szlovákiának arra, hogy az autóipar még a mostaninál is fontosabb szerepet játsszon a szlovák gazdaságban. Pozitívum lehet, hogy a SAIC a legmodernebb elektromos modelleket gyártaná a gyárában, és ezzel a Volvo mellett Szlovákiában már két olyan autógyár lenne, mely kizárólag az elektromos autókra koncentrál. Nyilvánvalóan tovább nőne azonban Szlovákia autóipari függősége, mely egyes közgazdászoknak már három működő autógyár idején is álmatlan éjszakákat okozott. A szlovák gazdaság egy komolyabb munkaerőhiánnyal is küzd, ezért kérdéses, hogy volna-e elegendő szakképzett munkaerő egy további autógyár működtetéséhez. Az elektromos modellek gyártásához ugyan kisebb munkaerőre van szükség, de Szlovákia nagy részén a szabad munkaerő már így is hiánycikk. 

Mivel a SAIC a kínai állam tulajdonában van, óhatatlanul előkerül a Kínától való gazdasági és politikai függőség kérdése is. A Robert Fico által vezetett kormányok mindig Kína-barát politikát folytattak, ezért nem igazán várható, hogy ez a kérdés egyáltalán előkerül a SAIC befektetésért folyó versengésben. A kínai autógyártók befogadásával az európai kormányok az európai autógyártók versenyhelyzetét nehezítik meg, de a saját autógyártókkal nem rendelkező országokat ez úgy tűnik, nem annyira zavarja. Jelenleg nehéz megmondani, mennyi esélye van Szlovákiának a SAIC autógyár megszerzésére, de összességében nem kell szomorkodnunk, ha ez végül más országba kerül. Az autóipar már így is túlságosan domináns szerepet játszik a szlovák gazdaságban, ezért inkább ennek diverzifikálásán kellene dolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?