Mi lesz szeptembertől a kis Dorinával?

Soóky Dorina nevetve üdvözölt bennünket érsekújvári otthonában
Érsekújvár |

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a súlyosan beteg Soóky Dorina. Idestova három éve kísérjük figyelemmel és támogatjuk olvasóink hatékony segítségével a kislányt, akit egyedül nevel az édesanyja. A kamocsai származású, Érsekújvárban élő Soóky Melinda önerőből nem tudta volna kifizetni kislánya gyógykezelését a Borsóház gyógyközpontban, ahol Dorina megtanult járni, és egyre céltudatosabban használni a kis kezeit, vagy baráti kapcsolatot létesíteni a környezetével. 

A 2018 februárjában született Dorina már élete első három évében rendkívül komoly megpróbáltatásokon ment keresztül. Egy alkalommal a születését követően leállt a kislány szívverése, újra kellett éleszteni. Később gégemetszést hajtottak végre rajta, majd gyomorszondát kapott. A gyermek tüdeje sem fejlődött ki rendesen, torokszűkülettel, nyitott szájpadlással született, lélegeztető gépre szorult. Súlyos tüdőbetegség után Dorina mesterséges kómában volt egy hónapig. Melindának mindenben egyedül kellett dönteni, emellett főállású anyaként megoldani a lakhatásukat, a megélhetésüket.

Kis harcos született

A negyvenes éveiben járó anyuka komoly problémáira a kamocsai keresztszülei hívták fel a figyelmünket, akik minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy segítsenek a lányokon. Arra kértek bennünket, látogassuk meg a családot, ismerjük meg a kis Dorinát és anyukáját, mert rendkívüli, csodálatos emberek. Később jótékonysági koncertet szerveztek Kamocsán, ahol vállaltuk a résztvevők tájékoztatását Vadkerti Imre és zenész barátai koncertje előtt. A termet, a kislányról készült fotók vetítéséhez szükséges berendezést az önkormányzat ajánlotta fel Lukács Imre polgármester kezdeményezésére. Vállalkozók és lakosok fogtak össze a jó ügy érdekében. A család sokat köszönhet a református egyháznak és a Carissimi Nonprofit Alapnak is. Szívbe markoló volt a kis Dorináról készített legelső felvétel: „Gratulálunk, kis harcosa született 1000 grammal, 16.2.2018”. Melinda a nap huszonnégy órájában gondozza kislányát, miközben fizetnie kell a szerényen berendezett földszinti lakás bérleti díját és a napi kiadásokat. A megannyi gond mellett újabb problémát jelent Dorina súlyosbodó látáskárosodása. Komoly előrelépésnek számított, amikor ötéves korában végre eltávolították az orvosok a gége kanült és esély volt arra, hogy a kislány átállhat az evésre. Nyelési és evési problémával foglalkozó logopédus szakember segítségével megkezdték a szoktatást a szilárd étel befogadására. Olvasóink hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarországi, solymári Borsóház gyógyközpontban Dorina immár havi rendszerességgel színvonalas fejlesztésen vegyen részt édesanyja jelenlétében. Olvasóinknak köszönhető, hogy anya és lánya kitörtek az otthoni bezártságból, egyfajta száműzetésből, és egy-egy gyógykezelés alkalmával hasonló sorsú családokkal találkozzanak. Új barátokra, biztatókra leltek. A sérüléssel élő gyerekek fejlődése során elért apró csodákat a megszokott környezethez képest jobban értékelik azok, akiknek szintén komoly erőfeszítéseket kell megtenniük. Ezek a barátok látták, milyen állapotban érkeztek Dorináék az első kezelésekre, mint ahogy azt is, hogy jelenleg már hol tartanak. A borsóházi anyukák összefogása példaértékű. 

Iskolaköteles lesz

Miután Dorina hatéves lett, elérte az iskolaköteles kort. A felzárkóztatásához azonban még hosszú út vezet, ezért édesanyja a Pavol Blaho utcai óvodától, annak vezetésétől kért segítséget, ahol speciális pedagógus foglalkozik a kislánnyal. Kemény év vár rájuk, sok mindent kell megtanulniuk ahhoz, hogy egy év múlva speciális iskolába kerüljön. A házi feladatok elvégzésében majd az édesanyja segítheti, reményei szerint akkor már hivatalos gondozójaként. „Nagyon sokat sírtam, tépelődtem azon, hogyan tovább. Kapok-e gondozói támogatást. Szeretném, ha Dorina fejlesztését illetően egyetlen hetet, hónapot sem késlekednénk. A borsóházi gyógykezelések folytatásával párhuzamosan helyben, Érsekújvárban is szeretnénk látogatni egy magán fejlesztő központot” – tájékoztatott e heti látogatásunkkor Soóky Melinda. 

Mesterszakácsok Dorináért

Múlt évben a 21. Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválon Kamocsán a községben élő keresztszülők javaslatára első alkalommal szerveztek gyűjtést a kis Dorinának. Idén már Lukács Tibor, a rangos főzőverseny ötletadója és szervezője javasolta, hogy legyen ismét becsületkassza az Oázis kempingben. Mi több, sikerült meggyőznie két mesterszakácsot, hogy a látványfőzésnél adott kóstolópénzt a kislány további gyógykezelésére fordítsák. Egy becsületkassza a mesterszakácsoknál, Bede Róbertnél és Vojto Artznál lesz, egy pedig két olyan főzőcsapatnál, ahol ugyancsak a kislány mielőbbi felépülését támogathatják szombaton 15 óra után. Ha a kis Dorina egészségi állapota lehetővé teszi, talán kilátogathat édesanyjával a fesztiválra. Nem először jártunk a segítségre szoruló kislány érsekújvári otthonában. Dorina, aki érkezésünkkor a nagymamájával játszott, ezúttal is nagy örömmel üdvözölt bennünket. Máris hozta a játszósarokból a kedvenc mesekönyvét, babáját és az elmaradhatatlan „beszélő okostollat”, amely helyette „lát és olvas“. Egyre határozottabbak a lépései, egyre felszabadultabb a nevetése. Egyedül, segítség nélkül nem boldogulnának. Melindától azt is megtudtuk, hogy rengeteg erőt kap azoktól a támogatóktól, akik számára fontos a kislánya, akik gondolnak rá és imádkoznak a felépüléséért. „Erre az én kis napsugaramra fordítom minden szeretetemet, erőmet és energiámat. Végtelenül hálás vagyok minden segítségért!“ – mondja búcsúzóul Melinda, az édesanya. 

Szombaton a 22. Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválon támogathatják a kislány gyógykezelését a becsületkasszába. Azok, akik nem látogatnak ki az Oázis kempingbe ezen a hétvégén, a transzparens számlán segíthetik a kislányt. Minden euró számít: https://ib.fio.sk/ib/transparent?a=2602066823.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?