Lapunk olvasóinak köszönhetően derűsebb, biztatóbb Mikulás-napot varázsolhattunk a súlyos beteg érsekújvári kislánynak és édesanyjának. A hároméves Dorina élni szeretne, önfeledten játszani, önállóan járni, beszélni, énekelni és finom ételeket kóstolni, élesebben látni a világot. A gyermek gyógykezelését hetvenhárom önzetlen, jó szándékú ember támogatta, nekik köszönhető, hogy Mikulás-napig 3 372 euró gyűlt össze.
Olvasóink Mikulás-ajándéka a kis Dorinának
Mindenkinek köszönet jár
Volt, aki levélben és akadt, aki telefonon érdeklődött a kislány hogyléte felől, különféle háztartási eszközöket is felajánlottak a családnak. Javarészt magánszemélyek támogatták Dorinát, de akadt polgármester, polgári társulás, valamint szerény jövedelemből élő nyugdíjas, illetve olyan fiatal családapa és családanya is, aki pontosan tudja, hogy a gyermek egészséges fejlődése a legnagyobb kincs. A gyűjtésbe lapunk munkatársai is bekapcsolódtak, amiért nagy köszönet jár nekik. A Dorina számára nyitott transzparens számláról Mikulás-napon 3 ezer eurót adtunk át Sooky Melindának, a kislány édesanyjának, hogy megtegye a szükséges előkészületeket Dorina gyógykezelésének a megkezdéséhez. Az édesanya egyedül neveli a kislányát egy földszinti bérlakásban, a gyermekgondozási segélyből élnek. Az édesanyja és a keresztmama időnként besegítenek a kislány gondozásába, ám minden eddigi lényeges döntést az életmentő beavatkozások kapcsán a negyvenes éveiben járó édesanya hozta meg egyedül.
Dorina járni szeretne!
A járványhelyzet miatt elmaradt a nyitott szájpadlással született Dorina korrekciós műtétje. „A kislány nem mer megkóstolni semmit, mert nagyon fél attól, hogy fulladozni kezd, nem tudja lenyelni az ételt. Még nem ismeri az ízeket. A korrekciós műtétet követően tanulhatna meg enni, kezdhetnénk meg a beszédgyakorlatokat. Rendkívül értelmes, mindenre reagál, bármilyen játékot kezelni tud, villámgyorsan tanul” – mondja az édesanya. Az első cikk megjelenése után egy beteg gyermekéről gondoskodó olvasónk ajánlotta Melinda figyelmébe az egyik kiváló magyarországi fejlesztőközpontot. A szlovákiai Adeli központnál valamivel olcsóbb, és az anyanyelvén szólnának a kis Dorinához. Sooky Melinda vágya, hogy a Mikulás-napra, az olvasóinktól kapott pénzből intenzív és minőségi kezelésen vehessenek részt.
„Nem tudok, nem akarok belenyugodni abba, hogy Dorina járókeretre szoruljon. Mindent megteszek annak érdekében, hogy megtanuljon járni! Önerőből semmiképpen sem tudtam volna előteremteni az ehhez szükséges pénzt!” – mondta Sooky Melinda. A könnyeivel küzdő édesanya hihetetlennek tartja, hogy ilyen sokan csatlakoztak a gyűjtéshez, így még a próbatételekkel terhelt napok is elviselhetőbbek számára, mert nem érzi magát egyedül a küzdelemben.
Együtt csatát nyerhetünk
Dorina koraszülöttként jött a világra, látásproblémákkal született, a kis tüdeje sem fejlődött ki rendesen, életet mentő gégemetszést kellett elvégezniük az orvosoknak, és gyomorszondán keresztül eteti az édesanyja. Látogatásunk során előfordult, hogy a kislány félrenyelt, fulladozni kezdett. Az anyuka azonnal reagált. Néhány perc múlva a gyermek megnyugodott, folytatta a játékot. Mínusz tíz dioptriás szemüvegén át vizsgálta az ajándékba kapott Mikulás-sapkát, majd a gyerekdobot, amit a kis vakond rajzfilmfigurája díszít. A kislány lassan, óvatosan tipeg, de szüksége van a felnőtt kezek segítségére. Tekintete beszédes, kecsesen ringatózik az ismerős dallamok hallatán. Búcsúzáskor apró tenyerét az ajkai elé teszi, több száz puszit küld az olvasóknak. Mindazoknak, akik a szívükön viselik cseppet sem könnyű életét. Az adományozók neve, a fennmaradó összeg megtalálható a transzparens számlán: https://ib.fio.sk/ib/transparent?a=2602066823. Lehetőségeikhez mérten továbbra is támogathatják Dorina gyógykezelését: SK42 8330 0000 0026 0206 6823.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.