Régi irodalmunk kutatója

A hazai magyar szakos tanár nemzedékek egész sorát nevelte felM. Nagy László felvételeAlap- és középiskolai tanulmányait szülőfalujában, Kisújfalun, valamint Érsekújvárott és Budapesten végezte. A magyar fővárosban kezdte meg egyetemi tanulmányait is, amelyeket később Pozsonyban folytatott, ahol 1952-ben szerzett magyar–szlovák szakos tanári diplomát. Még oklevele megszerzése előtt, 1951-ben Sas Andorral közösen létrehozta a Komenský Egyetemen a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékét, s tanársegédként dolgozott a jeles irodalomtörténész, történész mellett. Végigjárva az egyetemi oktatói ranglétrát – 1954-től adjunktus, 1962-től docens – 1974-ben szerezte meg az egyetemi tanári címet. Egy évvel később az irodalomtudományok doktorává avatták. 1960 és 1968 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanszékvezető tanáraként tevékenykedett. Ezt követően 1987-ig a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanára, 1975-től 1986-ig vezetője is volt.

A pedagógusi pályához mindvégig hű maradt, a hazai magyar szakos tanárnemzedékek egész sorát ő vezette be a régi magyar irodalomba, különös hangsúlyt helyezve a magyar reneszánsz költészet kiemelkedő alakja, Balassi Bálint lírájára.

Nevét természetesen nem csupán több évtizeden át oktató tanárként jegyzik, hanem a régi magyar irodalom, a cseh–magyar és a szlovák–magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok, valamint a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom kutatójaként is. Szakmai odafigyeléssel írt kritikáival egyengette a kortárs kisebbségi magyar irodalmat, amelynek aktív szervezője is volt, emellett tankönyveket, egyetemi jegyzeteket írt.

„Maradandó tudományos eredménye a Szigetvárról szóló magyar és szlovák históriás ének eredetét feltáró, Matunák Mihály álkuruc dalai leleplező és a Rákóczi-felkelés szlovák vonatkozásait ismertető tanulmánya. Úttörő munkát végzett az első Csehszlovák Köztársaság magyar irodalmának feltárásában, értékeinek megőrzésében. Mintegy másfél évtized kutatómunkájának eredményeként feldolgozta és portrék formájában bemutatta a vizsgált korszak jelentősebb alkotóit” – írja pályafutását méltatva Szeberényi Zoltán az 1918–1995-ös időszakot tárgyaló A Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonában.

Csanda Sándor kötetben megjelent tanulmányai: Magyar írók Csehszlovákiában (1953), A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar–szlovák kapcsolatai (1961), Első nemzedék (1968), Harmadik nemzedék (1971), Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus (1973), Szülőföld és irodalom (1977), Fábry Zoltán (1980), Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai (1985), Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai (1986). Munkásságáért Nemzetiségi és Madách Imre-díjjal tüntették ki.

Csanda Sándor tizenhárom éve, 1989-ben hunyt el. (ebt)