Permanens reneszánsz

Madarász Imre legújabb monográfiája az olasz irodalom permanens újjászületését dokumentálja egy-egy évszázad jellegzetes alkotásának bemutatásával. Ez a századoló szerkesztés az előszóval együtt egyfajta tanulmányokból összeállított irodalomtörténeti „mikrodekameronná” válik.

Madarász Imre legújabb monográfiája az olasz irodalom permanens újjászületését dokumentálja egy-egy évszázad jellegzetes alkotásának bemutatásával. Ez a századoló szerkesztés az előszóval együtt egyfajta tanulmányokból összeállított irodalomtörténeti „mikrodekameronná” válik.

Madarász könyve ugyanakkor bizonyos értelemben biográfiaként fogja fel az olasz irodalom történetét, valóságos „nevelődési” regényként, a különbség csupán az, hogy a nagykorúvá válás korszakát (mely Dante fellépésével igencsak hamar következett be) szinte permanensen a szilaj ifjúság periódusa követi, az elernyedések öreges korszakai csak időlegesek. Látható tehát, hogy e biográfia minden metaforika ellenére nem kronológiát követ, vagy ha igen, akkor egy folytonosan újjászülető főnix életrajza ez a könyv. Ezt példázza a címlapfotó is, H. Simeone Huber felvétele, mely allegorikusan egyetlen képben mutatja be az antik, a keresztény és a modern Rómát.

Madarász kötetének szellemi bázisa elsősorban a (Prohászka Lajostól kölcsönzött) címmel is felvállalt szellemtörténet egy korszerűsített válfaja. A korszellem permanens ingere az, ami az olasz „szellemet” a Duecentótól egészen a Duemiláig rendre az újjászületés, mondhatni a folyton felbukkanó reneszánsz letéteményesévé tette – legalábbis a gyűjtemény alaphangja szerint. Természetesen mégsem ez a nagy ívű koncepció az, ami izgalmas a könyvben, sokkal figyelemre méltóbbak a szerző hatástörténeti természetű vizsgálódásai (pl. Giuseppe Tomasi di Lampedusa híres A párduc c. regénye kapcsán) vagy komparatisztikai megállapításai (pl. Federico Della Valle és Hebbel Juditja kapcsán), illetőleg reneszánsz irodalomelméleti korrekciói (pl. a Reneszánsz antiklasszicizmus című tanulmány). A rekanonizációs törekvéseknek is engedő, ám elsősorban kulturális színezékanyagként megrajzolt Gofredo Mameli-portré párja alighanem a Giordano Bruno-recepció magyarországi alakzatainak számbavételét nyújtó fejezet. Mikrofilológiai értelemben kivált a folyóirat-kultúra olaszországi kialakulástörténetét taglaló irodalomtörténeti novella érdekes.

Amellett, hogy a gyűjtemény anyaga számos tanulmánytípust képvisel és sokféle irodalomon túli, kontextushangsúlyos vagy éppen interdiszciplináris csábításnak is enged, a kötet mégis egységes a folyamatos rákérdezés (didaktikus szándéktól sem mentes) patinás gesztusa révén.

Madarász Imre: „Örök megújhodások”, Hungarovox, Budapest, 2003

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?