Penészes vágyak a kikötőben

Tarr Béla és Tilda Swinton A londoni férfi cannes-i díszbemutatójánReuters-felvételTarr Béla ezúttal sem kapkod, sőt még csak sietősnek sem mondható. Tarr Béla ráérős rendező. Nyugodtan, komótosan halad előre a történetmesélésben, hogy annál nyugtalanítóbbak és felzaklatóbbak legyenek mívesen megkomponált képsorai. Tarr Bélát lehet nem szeretni és elutasítani, A londoni férfi című filmjét azonban nem. Azt tudomásul kell venni. Az jó film, még akkor is, ha helyenként idegtépő, vagy akár dühítő is. Az a típusú film, amelytől nem lehet könnyen szabadulni. Piócafilm. Megtapad az emberen, a vérét szívja – és segít rajta. Elgondolkoztatja. Közelebb viszi önmagához. Akkor is, ha nem akarja.

Krimi ez a javából, több nyelvre lefordított detektívregény, amely mégsem az elkövetett bűntől s a bűnhődésig megtett úttól izgalmas, hanem a központi hőstől. Aki még csak véletlenül sem a címbeli londoni férfi, hanem Maloin, a váltóőr, aki egy kikötői pályaudvar tornyában tölti minden éjszakáját. Sasszemekkel lesi, figyeli az Anglia felől hajóval érkező utasokat. A sok ismeretlent, aki pár lépés után vonatra száll, s elindul a kontinens belsejébe. Munkájában nincsenek nagy izgalmak. Egy éjjel aztán észrevesz valamit. A tengerbe repül egy táska, amelyet nem hagy a mélyben. Kihalássza. Szép, szomorú munkástörténet az emberi gyarlóságról, méltóságról és büszkeségről. De a végtelenség érzéséről is, amelyre a váltóőrnek szüksége van.

Egyszerű a film. Olyan egyszerű, mint a történet. Maloin kilométerek ezreit járja le a toronyban, szemtanúja egy gyilkosságnak, megtalálja a tengerben a pénzzel teli táskát, meglátja a pénzét kereső gyilkost, és ott, éjszakai útja kellős közepén rádöbben: az Angliából kiküldött nyomozó, a londoni férfi gyanúja előbb-utóbb utoléri. Akkor pedig döntenie kell, méghozzá helyesen. Akkor is, ha a pénzből már elköltött valamennyit.

Krimiről lévén szó, s tisztelve Simenon köreit, többet illetlenség lenne elárulni, főleg nem azt, hogy mi történik a váltóőr háza mögötti kalyibában.

Tarr Béla sajátos iskolát teremtett filmjeivel. A Családi tűz?fészektől a Sátántangón át a Werckmeister harmóniákig csupa olyan alkotással szembesítette a világot, hogy azok egytől egyig erős éberséget, kitartást és koncentráltságot követeltek. Tarr Béla minden egyes munkájával olyan minőséget közvetít, amelyet első (de talán még második) alkalommal sem képes befogadni, azonosulni vele pedig csak a rendező lelkes és kitartó hívei tudnak. Köztük Gus Van Sant, az amerikai független filmesek egyik legjelesebbje (Otthonom, Idaho, Gyógyszertári cowboyok, Az utolsó napok, Paranoid Park), aki a világ legrangosabb fesztiváljain hangoztatja: mestere egy magyar rendező, Bela Tarr.

A londoni férfi: mestermunka. Ehhez kétség nem férhet. Van, aki bírja, van, akinek sok. Vagy éppen kevés. Én nem tartozom Tarr Béla rajongóinak felszentelt hadába, nekem mégis élvezetes alkotás a film. Megfogott a képi világa (Fred Kelemen kameravezetése), nem zavart lassú „lefolyása”, a meglepetés erejével szolgált Víg Mihály zenéje, és lenyűgözőek a színészek. Maloin, a kikötői váltóőr: Miroslav Krobot prágai színész-rendező. A lehető legjobb választás Tarr részéről. Krobot, a belső magányát levetkőzni képtelen férfi szerepében – aki évek óta ugyanazt az utat járja a kikötőtől a kocsmán át hazáig és vissza – telitalálat. A marcona külső mögött a szív sem vajból van, megközelíthetőségéhez azonban nem nehéz kulcsot találni. Végül is ő cipeli a vállán a történet súlyát, az ő életébe tör be rövid kis időre a remény, a más élet iránti vágy csalóka fénye. Feleségét a friss Oscar-díjas angol színésznő, Tilda Swinton alakítja. Nincs sok dolga a filmben: dühödt haraggal kiordibálja magát a vacsoraasztalnál, nem érti, miért kellett fiatal lányának drága boát venni, aztán ahogy jött, úgy el is csitul a vihar, Swinton szerepe pedig egyszerű?en „lejár”. Többre nem is emlékszem belőle. De ugyanilyen erős a filmben Lázár Kati, Szirtes Ági és Derzsi János jelenléte is. Lázár Kati – a sok sorsüldözött cigányasszony után – most egy felsőbb rétegbe tartozó francia nőt játszik, aki tenyérnyi üzletében foglalkoztatja Maloin lányát. Pontosan megkomponált jelenet: a férfi, se szó, se beszéd, egyszer csak kiragadja lányát az asszony zsarnokinak vélt uralma alól, a nő nyomban lángra lobban, hiszen nem tud kit állítani a lány helyébe, Maloint viszont ez már egyáltalán nem érdekli. Derzsi János a londoni férfi szerepében úgy hiteles, ahogy van. Még a léptei koppanása is vérfagyasztó, ahogy végigvonul a parton. Feleségét Szirtes Ági játssza. Meg sem szólal a filmben. Még csak egy fájdalmas sikoly sem szakad ki belőle, sírni is befelé sír, miután megtudja, mi történt a férjével. Ahogy ül, magába roskadva, gondolatban az egész életét lepörgetve, az a színészet magasiskolája.

Arcokat, érzelmeket, penészes vágyakat és elhomályosult reményeket közvetít Tarr Béla fekete-fehér alkotása. Nehéz film, de nem üli meg a gyomrunkat. A londoni férfi máshol hagy nyomot bennünk.