Paradicsom- és pokoljárás

Budapest. Pálfi György kilenc amatőr színésszel, videókamerával, három részből – Paradicsom, Pokol, Purgatórium – álló dokumentum-, játék- és természetfilmet forgat, az alkotást való?szí?nűleg a jövő évi magyar filmszemlén mutatják be.

Budapest. Pálfi György kilenc amatőr színésszel, videókamerával, három részből – Paradicsom, Pokol, Purgatórium – álló dokumentum-, játék- és természetfilmet forgat, az alkotást való?szí?nűleg a jövő évi magyar filmszemlén mutatják be.

Pálfi György elmondta, a triptichon első részét, a Paradicsomot tavaly forgatták egy óvodában: két hónapon keresztül figyelték a gyerekek viselkedését, csoportmechanizmusukat, egymással eltöltött idejüket. Hozzá?fűzte, hogy ezt szerette volna megtámogatni egy, a fikciós műfajból kiinduló, a dokumentációtól eltérő módszerrel, így jött létre a Pokol.

A második rész forgatásakor egy viszonyrendszert állítottak fel a szereplők között: ki kinek a rokona, testvére vagy szeretője. Ezen a viszonyrendszeren belül adtak meg egy szituációt, illetve egy helyszínt a szereplőknek, akik rögtönöztek, az operatőr, Dala István pedig ezt rögzítette egy videokamerával.

A Pokolban ugyanaz történik, mint egy óvodában: szerelem, barátság, veszekedés, egymásra találás – folytatta a Taxidermia rendezője, aki szerint a második rész „nagyon budapesti” lett, hiszen olyan, mindenki számára ismert és mindenki által látogatott helyszíneken forgattak, mint a IX. kerületi Ráday utca, a Ferihegyi repülőtér, a West End City Center, színházak vagy lakások. Arra a felvetésre, miért amatőr színészekkel dolgozott, Pálfi György azt válaszolta, olyan emberekkel szeretett volna forgatni, akiknek nem a színpad és a castingra járás tölti ki az életét, hanem a civil életükből megélt élményeket és egyéni környezetet is tudnak magukkal hozni.

A filmrendező megemlítette, hogy a Purgatórium középpontjában a szereplőválogatás, azaz a casting áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?