Az elme sötét bugyrai

A történetet sok újságíró, tartalomgyártó követte és velük együtt az olvasók is, köztük az egyik ismerősöm, aki az egyik bejegyzés alatt azt írta, nem a feltételezett gyilkos szüleinél kellene a négyéves, közös gyermeknek maradnia, mert a férfi szülei neveltek gyilkost a fiukból. Ebből a feltételezésből kiindulva, a kislánynak, az unokának, nem lenne szabad az ő felügyeletükre bízva maradnia. Mondja ezt egy másik ember, aki személyesen nem is ismeri a feltételezett elkövető anyukáját és apukáját. Viszont az unoka igen, gondolom, hiszen ugyanabban a városban laktak.

Félre ne értsenek! A feltételezett gyilkos kifejezést azért használom, mert míg ítélet nem születik az ügyben, csak feltételezés az egész. Attól még sajnos biztosra veszem, hogy a férfi, aki előzetes letartóztatásban van a személyiségzavar valamelyik súlyos formájában érintett, de nem vagyok alkalmas arra, hogy diagnosztizáljam őt, bár évekkel ezelőtt az egyik főiskolai csoportomban találkoztam vele.

Ha találgatnék, a pszichopaták leírása jellemezheti őt: gyakran elbűvölő személyiségű, vagy ártalmatlannak tűnő emberek, akik könnyen megszerzik mások bizalmát, és bizony vissza is élnek vele. Manipulatívak, nem képesek valódi kötődés kialakítására, képtelenek az empátiára, de gyorsan képesek megtanulni, hogyan ,,utánozhatnak” bizonyos érzelmeket annak ellenére, hogy nem érzik őket. A szakemberek szerint a pszichopátia genetikai eredetű, míg a szociopátia a környezeti hatások miatt alakul ki. A pszichopatáknál az agy bizonyos részei (melyek az érzelmek irányításáért felelősek) alulfejlettek. A szociopatáknál nem található ilyen eltérés, a viselkedésük általában valamilyen gyermekkori trauma, fizikai vagy lelki bántalmazás következménye.

Tehát az az ismerősöm, aki hozzászólásában biztosra vette, hogy a feltételezett gyilkos szülei hibáztak és eltorzítottak egy embert, az ő megfogalmazása szerint egy gyilkost neveltek fel, valószínűleg téved. De ha mégis: a megfelelő gyámhivatal megfelelő szakemberei majd ezt is figyelembe veszik és döntenek az elhelyezésről. Semmiképp sem egy civilre bízzuk ennek a megítélését!

Ám ennél sokkal súlyosabb hatással bír ez a hozzászólás, vagy maga a vád. Az, hogy egy felnőtt ember, aki már x ideje nem a szülei felügyelete alatt áll, aki valószínűleg tudatosan előkészített és végrehajtott egy kegyetlen gyilkosságot, vajon mennyire lehetne felmenthető egy gyerekkori trauma, vagy nem megfelelő nevelési stratégia miatt? Ha a szülő traumatizálta a gyereket, akkor ki a bűnös, kié a felelősség?

Ahogy azt sem értem, miért okolunk szülőket egy negyvennégy éves ember óriási bukása miatt, mikor azok valószínűleg nagyon ritkán láthatták a fiuk torz személyiségét, ezt a kegyetlen arcát, hiszen azt általában az ember próbálja álcázni, főleg a manipulatív személyiségek.

S ha mégis, ha ezzel tisztában is voltak, mások is, családtagok, barátok, akár mi, akik futólag ismertük őt, tudtunk volna bármit tenni, hogy ez az eset ne következzen be? Gondoljunk bele, hogy az elme milyen sötét bugyraiban születik meg a terv és válik egyszerre kivitelezhetővé? Mennyire csekély volt az elkövetőben a félelem, hogy lebukik, és erős a vágy, egy ilyen tett kivitelezéséhez? Gondolják, hogy ezt bárki szép szóval meg tudta volna hiúsítani? Esetleg elodázni? Maga az áldozat sem hitt ebben, hiszen akkor elmenekült volna, amikor először bántotta, testileg, lelkileg.

A gond pont az, hogy senki sem hiszi el egy szociopatáról, hogy elmegy az embertelen, könyörtelen végsőkig.

Így valóban nem értem, miért tartjuk magunkat megfelelőnek, hogy merünk hibáztatni bárkit is a feltételezett elkövetőn kívül, és miért gondolhatjuk, hogy kompetensek vagyunk megítélni, melyik nagyszülő képes és tudja megfelelő módon felnevelni azt a két gyermeket, akik traumatikus sorsukat nem maguk választották?

Megtanultuk, hála a közösségi oldalaknak, hogy bármit leírhatunk, hiszen annak a negatív hatásával nem kell szembenéznünk. Ám valahol ott kezdődik az emberség egy ilyen tragédia árnyékában, hogy nem fröcsögünk, uszítunk, konspirálunk, hanem megértjük, hogy azok a szülők, családtagok, akiknek a szerette szörnyeteggé vált, egy hidegvérű gyilkossá, ugyanúgy szenved, szégyenkezik és valószínűleg önmagát vádolja. Vagyis nekik is jár az együttérzés.

Nem vagyok kriminálpszichológus, és a tanulmányaim során csak általános pszichopatológiát hallgattam, így minden itt leírt szakmai tézis csak tézis.