Több ezer eurót csalt ki a csaló egy nyugdíjastól

néni k

Egy magát rendőrnek kiadó csaló több ezer eurót csalt ki egy nyugdíjastól azzal az ürüggyel, hogy így az asszony lánya ellen nem indul eljárás egy közúti baleset ügyében – tájékoztatott Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség csalás ügyében indított eljárást. Az elkövetőt még keresik.

Egy kassa-vidéki járásbeli 76 éves asszonyt vezetékes telefonon keresett fel egy ismeretlen férfi, aki rendőrnek adta ki magát. A nyugdíjassal azt közölte, hogy a lánya közúti balesetet okozott, melynek során elgázolt egy ötéves gyereket. Azt mondta, a gyermek kórházban van, állapota pedig válságos. Az asszonytól elkérte a mobilszámát, amelyre ezt követően visszahívott.

„Azt mondta neki, hogy ha kifizet 30 000 eurót, akkor a lánya ellen nem indul eljárás közúti baleset okozása miatt. A nyugdíjas erre azt mondta, hogy nincs ennyi készpénze otthon. A csaló megkérdezte, mennyi pénze van, és hogy el tud-e jönni Kassára. Ezt követően elmondta, mit kell tennie” – pontosított Mésarová. A csaló utasításait követve az asszony a kórház területén egy szemétkukába dobta a pénzt.

„Az elkövető ezek után arra utasította őt, hogy menjen vissza az autójába, és találkozzanak az egyik kassai szálloda előtt. Egész idő alatt telefonos kapcsolatban volt a nyugdíjassal, akit arra utasított, hogy ne tegye le a telefont” – tette hozzá a szóvivő. Miután az asszony megjelent a megbeszélt helyen, az elkövető letette a telefont, és többször nem jelezett vissza.

Mindezt az asszony lánya jelentette a rendőrségen, aki miután elérte az anyját, elmondta neki, hogy csalás áldozata lett.

A rendőrség arra figyelmeztet mindenkit, főleg az időseket, hogy legyenek óvatosak az idegenekkel, akik telefonon vagy akár személyesen is felkereshetik őket, és pénzt vagy más értékeket kérnek tőlük, illetve segítséget ajánlanak fel nekik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?