Összes megtakarítását elveszítette egy 92 éves nyitrai nő.
17 ezer eurót dobott ki lakása erkélyéről a csalóknak egy idős asszony

Az asszonyt először egy ismeretlen számról hívták, és azt mondták neki, ajánlott levele érkezett, majd letették a telefont.
Néhány perccel később újfent megcsörrent az áldozat mobilja, ekkor egy női hanggal beszélt, aki a rendőrség munkatársaként mutatkozott be neki. A csaló elhitette az idős nővel, hogy a korábbi hívás az ukrán maffiától volt, és információik szerint megfigyelés alatt tartják, ugyanakkor hozzátette, a „hatóságok” erről tudomást szereztek. Megkérdezték tőle, mennyi készpénzt tart otthon, erre elárulta, hogy 17 ezer euró van nála.
A beszélgetés viszonylag sokáig tartott, az asszonynak több kérdést is feltettek, mint például azt, hogy merre lakik, és pontosan hány darab bankjegyben van a tulajdonában lévő összeg. Mindeközben egy másik, magát szintén rendőrnek kiadó csalóval is beszélt, aki utasította arra, hogy biztonság kedvéért ideiglenesen nyújtsa át a „hatóságoknak” a készpénzt, így nem kell attól félnie, hogy kirabolják.
Azt mondták neki, rakja a bankókat egy táskába, és dobja ki az erkélyről. Miután a nyugdíjas így tett, visszament a telefonhoz, a csalók pedig azzal hitegették, hogy nagyjából 20 perc múlva visszaadják neki, ehelyett viszont leléceltek, és megszakították a kapcsolatot az asszonnyal.
A rendőrség nyomozást indított, az elkövetőket jelenleg is intenzíven keresik.
(rendőrség)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.