Övön aluli vadnyugat

HORVÁTH GERGŐ

Innen nézve a botrányos Hogyan rohanj a veszTEDbe cím is megbocsáthatóbbnak tűnik: jó eséllyel a címadók is tudták, valahogy utalni kellett a rendező korábbi, viszonylag szép sikert elért, bár vitatható minőségű filmjére, egyébként a nézők a vetítés közelébe sem mennének. Seth MacFarlene egyszerre főszereplője, rendezője és forgatókönyvírója a filmnek, ami azért jó, mert egyértelműen megvan a bukta felelőse. Pedig az alapelképzelés még a helyén volt. A western pusztán klisékre épülő műfaja minden ponton kiált a paródiáért, és a film az eredeti angol címnek megfelelően többé-kevésbé jól járja körül a végtelen számú lehetőséget, miként halhat meg egy ember a vadnyugaton. Az ötletben bőven van muníció, MacFarlene filmje azonban csak akkor tud igazán erős pillanatokat hozni, amikor képes lemerülni a groteszk legmélyebb bugyraiba. Értékelendő azonban, hogy a Hogyan rohanj a veszTEDbe végre nem a magányos, barázdált arcú hős, hanem egy kölyökképű civil szemszögéből láttatja a vadnyugatot.

A történet főszereplője Albert (Seth MacFarlane), a szegény és gyáva birkatenyésző (vagyis a tipikus jófiú, illetve a szeretni való szerencsétlen), aki ki nem állhatja a vadnyugatot. Puhánysága miatt még a barátnője, Louise (Amande Seyfried) is elhagyja. Ekkor érkezik a városba a környék legrettegettebb gonosztevőjének (Liam Neeson) a felesége, Anna (Charlize Theron), aki hasonlóan negatív érzéseket táplál a peremvidék iránt, és bár maga sem tudja, tulajdonképpen másra sem vágyik, mint egy rendes srácra. Ők ketten persze annak rendje s módja szerint egymásra találnak. Anna pisztolyhőst farag Albertből, de a férj felbukkanása alaposan felforgatja az amúgy sem nyugodt kisváros és főhőseink életét. MacFarlene nem volt híján jó színészeknek, a már említetteken kívül feltűnik Niel Patrick Harris, Sarah Silverman és Giovanni Ribisi is. Csakhogy a karakterekből és a párbeszédekből nagyon hiányzik a rendező Family Guy-os attitűdje, és a humorforrás is többnyire kimerül a bajuszfetisizmusban, az ondóban és az ürülékben.

A Hogyan rohanj a veszTEDbe azonban a nyári hollywoodi vígjátékmezőnyben még így sem nevezhető totális katasztrófának. Egyrészt, mert annyira gyenge az idei felhozatal, másrészt, akad a filmben néhány jól eltalált és eredeti momentum, mely pillanatokra ugyan, de felcsillantja egy erős komédia stílusjegyeit. MacFarlene továbbra is ugyanolyan otthonosan mozog a popkulturális utalások terepén (a Vissza a jövőbe professzorának és Tarantino Djangójának cameója például telitalálat), mint korábban, de a széles vászon továbbra is nagyon idegen a számára. Összességében: volt egy érdekes alapkoncepció, csakhogy az elképzelés végül éppen annyiszor bizonyult izgalmasabbnak a kész filmnél, ahány módon egy ember bevégezheti a 19. század végi vadnyugaton.