„Olaj akartam lenni”

A szlovákiai magyar köz- és kulturális élet jeles egyéniségeit állítja a figyelem középpontjába a Múzeumi Szalon, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma beszélgetősorozata, melynek decemberben két vendége is volt. Pozsonyban, a Brämer-kúriában a közelmúltban Gombík Róbert plébános foglalt helyet a vendégszékben.

Miklósi Péter és Gombík Róbert plébánosIfj. Papp Sándor felvételeA neve talán nem annyira közismert, pedig ő volt a szélesebb polgári és politikai jogokat követelő Charta '77 nyilatkozat első csehszlovákiai magyar aláírója. Ezt természetesen az 1989 előtti államhatalom nem nézte jó szemmel, és mindent megtett azért, hogy az életét megnehezítse. S ez sikerült is nekik. Nem egészen egy évvel a Charta '77 kiáltvány aláírása után megvonták papi szolgálati engedélyét, s hét éven keresztül egyik ideiglenes állásból a másikba vándorolt. Sokat elmond az akkori időszakról, hogy saját egyházának püspöke még kertészként sem volt hajlandó alkalmazni Gombík Róbertet.

„Haladó szellemű, víg kedélyű, türelmes, fáradhatatlan” – így jellemezte Miklósi Péter, a rendezvény házigazdája Királyrév és Zsigárd 58 éves plébánosát, akivel nem csupán életpályájáról, hanem az egyház helyzetéről, a ma embere és a hit viszonyáról is beszélgetett.

A plébános elmondta: bár szülei mélyen vallásosak voltak, nem készült rögtön papi pályára, miután 1967-ben Komáromban leérettségizett, a zsolnai közlekedési főiskola hallgatója lett. Forróvérű fiatal volt, részt vett a diákmozgalomban, s 1968 januárjában még maga sem gondolta, hogy egy év múlva teológiára fog járni. Volt azonban egy barátja, akivel sokat beszélgettek lelki dolgokról, vallásról, s „fölébredt bennem a vágy, hogy másként segítsem az embereket, nem gránátok dobálásával”.

Mesélt arról is, milyen volt az élet a szemináriumban a szocialista rendszerben, a titkosrendőrség milyen szorgosan látogatta őket. „Nem küldtem el őket, mert szerettem beszélgetni, megvédeni az álláspontomat, s úgy gondoltam, őket is meg tudom győzni”. A Charta '77-ről a Szabad Európa rádióból értesült, s másnap már utaztak is Prágába barátjával, a bazini káplánnal, hogy aláírják a nyilatkozatot. Próbálták paptársaikat is megnyerni az ügynek, de nem jártak sok sikerrel, a titkosrendőrség pedig gyorsan rájuk „talált”. Jöttek a házkutatások… A plébános, mint mesélte, hellyel, kávéval kínálta a titkosrendőröket, s a helyzet pikantériája az volt, hogy míg a lakásában mindent felforgattak tiltott iratok után kutatva, nem is sejtették, hogy a dokumentumok azoknak a székeknek az aljába vannak erősítve, amelyeken ülnek. Három héttel Gombík Róbert a letartóztatása előtt egyébként Gustáv Husák nyugat-németországi hivatalos látogatása során azt nyilatkozta, hogy Csehszlovákiában a Charta '77 aláírása miatt senkit nem fognak bebör?tö?nözni… 1978. szeptember 15-én Gombík Róbertet felfüggesztették papi állásából, s szó szerint az utcára került. Nem volt hová mennie. Egyik híve, egy 82 éves néni ajánlotta fel, költözzön hozzá. Meg is kérdezték aztán tőle, nem fél-e attól, hogy az „ellenzéki” plébános miatt elveszíti a nyugdíját. „Én már semmitől se félek” – hangzott a néni válasza. Munkája Gombík Róbertnek ritkán akadt, mert mindenhonnan elutasították, szerencsére azonban, jegyezte meg, volt néhány család, akikhez mindig bemehetett, és volt mit ennie. De mint mondta, soha nem bánta meg, hogy aláírta a Charta '77-et, mert azzal saját magát tagadná meg. A bársonyos forradalmat követő időszak is tartogatott számára csalódást: azokkal ért egyet, akik azt állítják, hogy ellopták a forradalmat. „A történelemben mindig elő fog fordulni, hogy az emberek legszentebb érzelmeit mások saját érdekeikre használják fel” – mondta. Soha nem akart politikus lenni, árulta el, „én csak segíteni szerettem volna, olaj akartam lenni, hogy menjen a gépezet”.

Vallás nélkül nem tudja elképzelni az életét. „Jézus számomra mindennek a forrása. Nem állítom persze, hogy mindig szót tudok neki fogadni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?