Neten a Gyűrűk Ura

Megjelent A Gyűrűk Ura című regényből készült film új részének, A két toronynak a hivatalos előzetese, amit az internetről (www.hollywood.com/multimedia/detail/media/1700587) lehet letölteni.

# Megjelent A Gyűrűk Ura című regényből készült film új részének, A két toronynak a hivatalos előzetese, amit az internetről (www.hollywood.com/multimedia/detail/media/1700587) lehet letölteni.

Nem ez az első alkalom, hogy az érdeklődők részleteket tekinthettek meg A két toronyból, mert a tengerentúli mozikban és a neten is lehetett már látni egy hosszú összeállítást. Peter Jackson, a trilógia rendezője ezzel a korábbi filmelőzetessel kapcsolatban azt nyilatkozta: az valójában nem reklámfilm (trailer), ami általában a látványosabb, mozgalmasabb jelenetekre koncentrál, hanem betekintés (preview), ami a történet összefoglalására ad lehetőséget. Ezt az összeállítást eredetileg az első film végére szánták, hogy bemutassák a nézőknek, milyen kalandok várják kedvenceiket a folytatásban, de végül mégis úgy döntöttek, hogy külön vetítik le.

Most azonban a december 18-án mozikba kerülő film hivatalos előzetese készült el, és férhető hozzá a világhálón. Ebben sokkal több párbeszéd hangzik el, többet tudunk meg a történetről, a szereplőkről, a végén pedig pergő akciójeleneteket, furcsa lényeket és grandiózus csatarészleteket tekinthetünk meg.

A Gyűrűk Ura-trilógia második részének filmes változatát nagy várakozás előzi meg. Az első rész, A gyűrű szövetsége ugyanis hatalmas sikernek bizonyult, mind anyagi befektetés, mind szakmai elismerés szempontjából. Világszerte 806 millió dollárt kasszírozott, és 13 Oscar-jelöléséből 4 kategóriában lett győztes. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?