Mindennapi csodák A padláson

A padlást 1988. január 27-én mutatta be a Vígszínház, s húsz év után, napra pontosan 665-ödször megy fel a jelképes függöny. Csak két öregebb előadás fut Budapesten, a Madách Színház már többször felújított Macskákja, valamint az ugyancsak a Vígben látható Játszd újra, Sam. Az előbbit 1981-ben, az utóbbit egy évvel később mutatták be. Hadd valljam be, hogy A padlás meghatározó lett számomra, ugyanis ez volt életem első Budapesten látott színházi előadása, méghozzá alig pár nappal a bemutató után. Később, már a magyar fővárosban élve alig volt olyan év, hogy ne néztem volna meg újra. De nem állhattam meg, hogy ne kísérjem figyelemmel a vidéki előadásokat, így láttam a Hegedűs D. Géza által rendezett egri előadást, valamint a Kocsmáros György által színre vitt komáromit is. Ez utóbbinak a premierje 1992. május 15-én volt, s évekig játszották nagy sikerrel.

De térjünk vissza az eredetihez (az akkor vásárolt bakelitlemezt már teljesen elkoptattam). A musical véletlenül született meg. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán alkotótáborba vonultak, hogy elkészítsenek egy mesesorozatot a televízió részére. A sorozat nem készült el, ám az ötletekből, régi emlékfoszlányokból összeállt egy mese 9-től 99 éves korig. Ezt a történetet zanzásította pár hét alatt Horváth Péter, s ehhez írtak még újabb dalokat az alkotók. Már csak remek színészek kellettek, és Marton László, aki a Presser-musicalek avatott szakértőjeként (hiszen utána volt már a Képzelt riportnak, a Harmincéves vagyoknak, a Jó estét nyárnak, s megvolt már a Bródy jegyezte Kőműves Kelemen bemutatója is), ha a darabot nem is húsz évre tervezve, de biztos telt házakat ígért vele színházának.

Az azóta eltelt két évtized alatt nemzedékek nőttek fel, lezajlott egy rendszerváltás, az alapvető emberi eszmények és álmok azonban ugyanazok maradtak. A padlás hősei ma is felettébb aktuális emberi érzésekről szólnak, a Témüllerekkel ma is naponta hadakozunk, s ha már nagyon elfáradtunk, még mindig szívesen veszünk elő egy-egy mesekönyvet, hogy erőt merítsünk Hófehérke vagy Csipkerózsika történetéből.

Presserék padlásán elfelejtett mesehősök gyülekeznek, akiknek sok egyéb mellett az a varázslatos tulajdonságuk, hogy csak a jó emberek láthatják őket. S a Rádiós, aki a földön kívüli világgal keres kapcsolatot, a mesehősök jótett lelkévé válik. S ehhez kell a Kölyök, Süni és természetesen Mamóka segítsége is. Azé a Mamókáé, akinél finomabb szilvás gombócot senki sem tud készíteni. Negyvennégy színész fordult elő már az előadásban, sokan kiöregedtek, és sajnos, hárman már nem élnek a bemutató szereplői közül. Tábori Nóra, Sipos András és Kaszás Attila, aki már odaátról nézi a rádiósutód heroikus küzdelmét a Témüllerekkel. Vannak színészek, akik több szerepet is kipróbáltak már az előadásban – Igó Éva, aki Süniként kezdte, idén átlépett Mamóka szerepébe.

Aki egyszer látta Rudolf Péter bugyuta, állandóan zsörtölődő törpéjét (aki eleinte még komoly gyűrűgyakorlatokat is végzett), Rácz Géza bumfordi Meglökőjét, Méhes László peches Hercegét (aki a kezdetekkor még kötélen ereszkedett végig a nézőtéren), Tábori Nóra örökké aggódó Mamókáját, az biztos, hogy legalább egyszer még visszatért A padlásra.

A darabnak megvolt-megvan a maga sajátos utóélete is. Annak idején perben állt a Madách Színházban színpadra állított Doctor Herz című musicallel. Zalán Tibor jóvoltából pedig már parafrázisa is született (Vigyázat, a tetőn angyalok járnak). Ez is az előadás halhatatlanságát bizonyítja.

Hisz kell egy hely, ahol minden szellem látható, ahol az igazságba vetett hitünk, álmaink, az ábrándjaink valósággá válnak.

Egy musical, amely ha nem is a Broadwayn, de legalább a szomszédos ország színpadjain nyomot hagyhatna.