Megzavarodás

Budapest. Megzavarodás címmel, csaknem negyven évvel a német nyelvű megjelenés után látott napvilágot magyarul Thomas Bernhard osztrák író regénye a Kalligram Kiadó gondozásában.

Budapest. Megzavarodás címmel, csaknem negyven évvel a német nyelvű megjelenés után látott napvilágot magyarul Thomas Bernhard osztrák író regénye a Kalligram Kiadó gondozásában.

A kötet magyar kiadása csaknem negyvenéves hiányt pótol, az 1967-ben született regény valószínűleg eddig elkerülte a kiadók figyelmét - mondta a mű fordítója. Adamik Lajos szerint Bernhardnak még mintegy négy-öt kötetre való, kevésbé ismert nagyelbeszélése, kisprózája és drámája vár magyar megjelenésre.

A szerzőtől a Kalligram jelentette meg tavaly magyarul a Kioltás című regényét is. A kiadó célja, hogy közreadja a modern osztrák próza egyik legjelesebb képviselőjének további, magyarul még nem olvasható írásait – mondta Ágoston Attila, a kiadó vezetője. Hozzátette: a kiadó a magyar megjelenéssel egy időben adja ki a Megzavarodás (Verstörung) című regényt Szlovákiában, ahol szintén először olvashatja a művet szlovák nyelven a közönség.

Thomas Bernhard regényének korszakos jelentőségét 1967-ben a kritika azonnal fölismerte, Peter Handke író az új osztrák próza legfontosabb dokumentumaként üdvözölte – írta ismertetőjében a Kalligram. A különleges grafikával díszített borítójú könyv elbeszélője egy stájerországi bányamérnök-növendék fiú, aki járási orvos apjával közösen utazva „a betegségek és perverziók tarka tárházán át jut el a megalomániás-rögeszmés Saurau herceg egyetlen lélegzetre előadott, százoldalas monológjáig” – összegezte a történetet a kiadó.

Az 1945 utáni osztrák irodalom „fenegyereke”, Thomas Bernhard 1931-ben Hollandiában született, már fiatal korában több kötetnyi verset írt. A főként prózaíróként és színdarabok szerzőjeként ismert alkotó első regénye 1963-ban jelent meg Fagy címmel. Thomas Bernhard stílusa nagy hatással volt többek között Kertész Imre és Esterházy Péter munkásságára is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?