A víz ölelésében

lantos

Hogyan érzékeljük a vizet? A dunacsúnyi Danubiana kortárs művészeti galéria arra ösztönöz, hogy gondolkodjunk el a vízzel való kapcsolatunkról. Egyrészt azért, mivel a víz a kiállító képzőművész munkásságának egyik meghatározó motívuma, másrészt pedig azért, mivel egy olyan galériában elmélkedhetünk a kérdésről, amelyet a Duna habjai vesznek körül. Tárlatajánló egy esős hétvégére. 

A Lantos Ferenc munkásságát bemutató időszaki kiállítás múlt héten nyílt a Duna gátján fekvő, dunacsúni Danubiana kortárs művészeti galériában. A természet alkotásai című kiállítás azért fontos, mivel a hazai közönséggel ismerteti meg a 2014-ben elhunyt Lantos munkásságát, és azért is, mivel a pécsi Zsdrál Art Galéria tulajdonában lévő Lantos Ferenc-művek első alkalommal mutatkoznak be Magyarország határain túl, nemzetközi galériában. 

A pécsi születésű Lantos a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet, emellett festő- és biológiatanár is volt. Az elismert avantgárd művészt, Martyn Ferencet tartotta mesterének. Élete nagy részében képzőművészet- tanárként dolgozott Pécsett, majd az 1990-es években a Pécsi Tudományegyetem festészeti tanszékének vezetője volt. Feleségével, Apagyi Mária zongoraművésszel együtt pedig létrehozta a Martyn Ferenc Szabadiskolát, amely máig a Bauhaus ihlette, a természet, a zene és a képzőművészet kapcsolatára épülő oktatási módszerüket követi. 

Lantos az 1940-es években mélyült el munkásságát meghatározó, Párizsból érkező absztrakt irányzatok tanulmányozásában, és erre a szemléletre építve alakította ki saját geometrikus formanyelvét. A szocializmus korszakában a hatvanas, hetvenes évek elszigeteltségének ellenére képes volt lépést tartani a nemzetközi trendekkel. Zománcműveinek, land art kísérleteinek, valamint elméleti koncepcióinak köszönhetően Lantost világszerte is egyedülálló, eredeti vizuális gondolkodóként tartják számon. 

A természet működését nem pusztán absztrahálta, hanem arra törekedett, hogy egy geometrikus elemekből felépülő koncepció mentén ábrázolja. Nem sorolható ezért a geometrikus művészek közé, hiszen kiindulópontja a természet volt: a természetben fellelhető formák, minták geometrizálásával tárta fel a természetet. Lantost különösen foglalkoztatta a víz témája, beleértve a hullámok motívumát. A kiállított művek így izgalmas párbeszédben állnak a Danubiana tereivel. A kiállításon festmények, rajzok, zománcművek láthatók, a kurátor Mészáros Flóra, Lantos Ferenc munkásságának és a nemzetközi absztrakció szakértője. 

A természet alkotásai (Výtvory prírody) című kiállítás október 20-ig látogatható a dunacsúni Danubiana Meulensteen Art Museumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?