Óriási a készültség egyes városokban, mindent elsodorhat a víz (FOTÓK)

aradas

Csaca (Čadca) polgármestere, Matej Šimášek szerint kritikus a helyzet, Horelica városrészben hidakat moshat el az árvíz.

Šimášek elmondta, a Kiszuca (Kysuca) folyó vízállása jelenleg akkora, hogy félő, elárasztja a város egyes pontjait, egyúttal hozzátette, a mentési munkálatokban minden rendelkezésre álló egység részt vesz. A városháza abban reménykedik, hogy a folyó hamarosan tetőzni fog, így nem következik be nagyobb katasztrófa.

A helyzetet követve tegnap éjszaka másod- és harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettünk ki. Kora reggel óta rengetegen dolgoznak a károk elhárításában, és az árvíz megelőzésében. Több híd veszélybe került, a vasúti pályaudvarral szemben lévő töltés mellett található gyaloghíd leszakadt

– közölte.

A polgármester elmondta, az önkéntes és hivatásos tűzoltók folyamatosan szivattyúzzák a vizet a családi házak pincéiből, és arra is felkészültek, hogy szükség esetén evakuálják az embereket. A város központjában elővigyázatosságból lezártak egy hidat a forgalom elől. Hozzátette: a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzései alapján a vízszint délutánig fog emelkedni, utána csökkenés várható, ám azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen ütemben enyhülhet a helyzet.

A Csacai és Kiszucaújhelyi (Kysucké Nové Mesto) járásokban jelenleg harmadfokú árvízvédelmi riasztás van érvényben. A Kiszuca folyó vízállása Csacán 383 centiméter, Kiszucaújhelyen 342 centiméter, Turzófalván (Turzovka) 267 centiméter.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?