Meglepő kutatási eredmények

Egy angol csoport sokak számára óriási meglepetést jelentő kutatási eredményeket hozott nyilvánosságra. Ezeknek a tudatában megdőlhet a multinacionális lemezcégek által rendszeresen hangoztatott érv, amely szerint az internetes letöltő programok miatt csökkentek ilyen drasztikusan az elmúlt években a lemezeladások.

Egy angol csoport sokak számára óriási meglepetést jelentő kutatási eredményeket hozott nyilvánosságra. Ezeknek a tudatában megdőlhet a multinacionális lemezcégek által rendszeresen hangoztatott érv, amely szerint az internetes letöltő programok miatt csökkentek ilyen drasztikusan az elmúlt években a lemezeladások. A kutatási eredmények azt állítják, hogy azok az emberek, akik albumokat letöltenek a világhálóról, több lemezt vesznek, mint a többiek. „Sokak számára ez egy próbát jelent. Belehallgatnak a lemezbe, és miután bebizonyosodtak annak a minőségéről, elmennek a boltba, és megveszik. Másrészről rengeteg új zenével is megismerkednek a programok használata során. Ezért azután az újonnan megismert zenészek albumait is beszerzik” – nyilatkozta a kutatócsoport egyik tagja.

Egy másik felmérés szerint az elmúlt évben tizennégy százalékkal nőtt a kalóz cédék aránya a legálisan árusított hanghordozókhoz képest, így jelenleg az összes forgalomban lévő lemez egy harmadát teszik ki a másoltak. Az óvatos becslések szerint is legalább 4,6 milliárd dolláros veszteséget okoznak az illegális példányok a lemezcégeknek világszerte. A felmérést végző szervezet szerint itt az idő, hogy a figyelmet azokra az országokra irányítsák, ahol a legelterjedtebb a cédék másolása, vagyis Brazíliára, Kínára, Mexikóra, Paraguayra, Lengyelországra, Oroszországra, Spanyolországra, Thaiföldre és Ukrajnára. „Mindent megteszünk azért, hogy harcoljunk a kalóz cédék terjedése ellen, ám képtelenek vagyunk hatékonyan működni az országok kormányainak segítsége nélkül” – hangoztatta a Hanglemezgyártók Nemzetközi Szövetségének elnöke, Jay Berman. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?