Még mindig kevés a nő a díjazottak közt

Talán kevesen tudják, hogy Alfred Nobel, a díj alapítója Bertha von Suttner osztrák írónő és elkötelezett békeharcos hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen. Bár Nobelt egy nő ösztönözte, máig meglepően kevés nő található az eddig díjazottak között.

Talán kevesen tudják, hogy Alfred Nobel, a díj alapítója Bertha von Suttner osztrák írónő és elkötelezett békeharcos hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen. Bár Nobelt egy nő ösztönözte, máig meglepően kevés nő található az eddig díjazottak között. Ha az öszszes díjat (irodalmit és békét is) vesszük figyelembe, mindössze harminc, többségük nem a tudomány területéről. A legtöbb női Nobel-díjas béke, illetve irodalmi (9) díjat kapott. Közgazdasági díjat eddig egyáltalán nem kapott nő. A tudományok területéről hat orvosi, három kémiai és csupán két fizikai díj jutott nőnek, tehát az egész történet során tizenegy, de ez csak tíz személyt jelent, mert Marie Curie kétszer kapott Nobel-díjat. 1903-ban férjével és Becquerel-lel együtt megosztva fizikai Nobel-díjat kap a rádióaktivitással kapcsolatos munkásságáért, doktori címet is kap. 1911-ben Kémiai Nobel-díjat kap a rádium előállításáért. Marie Curie máig az egyetlen nő, aki két tudományos ágban is Nobel-díjat kapott.

Sirin Ebadi a 11. nő, aki a díj 1901-es alapítása óta elnyerte a békedíjat, és csupán a 3. iszlám vallású Szadat egyiptomi elnök (1978) és Arafat palesztin elnök (1994) után, akik megosztva részesültek az elismerésben. Női kitüntetettje a díjnak utoljára 1997-ben volt Jody Williamsnek, a taposóaknák betiltásáért küzdő mozgalom koordinátorának személyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?