Egy hölgy kegyeiért

David Ottosan svéd professzor, a biológiai Nobel-bizottság korábbi elnöke ezt írja: „A matematikusok gyakran magyarázzák a matematikai Nobel-díj hiányát azzal a kis történettel, hogy Nobel és egy svéd matematikus, Gösta Mittag-Leffler ugyanazon fiatal hölgy kegyeit kereste, aki végül Mittag-Lefflert választotta.

David Ottosan svéd professzor, a biológiai Nobel-bizottság korábbi elnöke ezt írja: „A matematikusok gyakran magyarázzák a matematikai Nobel-díj hiányát azzal a kis történettel, hogy Nobel és egy svéd matematikus, Gösta Mittag-Leffler ugyanazon fiatal hölgy kegyeit kereste, aki végül Mittag-Lefflert választotta. Nobel „válasza” az volt, hogy nem hozott létre matematikai díjat, nehogy azt halála után Mittag-Lefflernek ítéljék oda...“ Egyesek szerint ezt a történetet a konkrét név ellenére is erős fenntartással kell fogadni (nehéz elképzelni, hogy bárki sikerrel vetélkedhetett volna egy hölgy kegyeiért Alfred Nobellel, a dúsgazdag, nagyműveltségű, nagyvilági emberrel!) csakúgy, mint azt az állítást, hogy „az alapítványt tevő szándékosan kihagyta“ a matematikát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?