Másodszor hívták Cannes-ba

JUHÁSZ KATALIN

Kezdjük azzal, amit két hete mindenki láthatott a tévében. A Köszönöm, jól című filmje színészei valamennyi kategóriában elhozták a kétévente odaítélt Nap a hálóban nemzeti filmdíjat. Jana Oľhová és Miroslav Krobot kapta a legjobb mellékszereplő díját, a legjobb férfi főszereplő Mokos Attila lett, a legjobb női főszereplő pedig Zuzana Mauréry. Milyen érzés volt látni őket díjjal a kezükben?

Négy jelölésből négy díjat kaptunk. Bevallom, ekkora sikerre nem számítottam. Miroslav Krobot két éve már megkapta ezt a díjat, Mokos Attila pedig négy éve vehette át, azt gondoltam, ez hátrány lehet. Egyébként még mindig nem tudtam megszokni azt a tényt, hogy léteznek filmes díjak. A film ugyanis nem lóverseny, szerintem nem szerencsés művészeket és alkotásokat versenyeztetni egymással, hiszen ahány néző, annyi különböző vélemény, reflexió. Azért örülök mégis az elismerésnek, mert a Szlovák Televíziós és Filmakadémiának száznál is több tagja van. Rendezők, producerek, színészek, kritikusok, fesztiváligazgatók voksoltak, nem pedig öt-hat ember kezében volt a döntés, mint egy filmfesztiválon. Az egész ceremónia legnagyobb hozadékát abban látom, hogy az emberek figyelmét a filmekre és a filmesekre irányítja. Ez a film ünnepe, amikor a szakma az elmúlt két év termését értékeli, a közönség pedig felfigyelhet az alkotásokra.

Ha valaki csak most figyelt fel a Köszönöm, jólra, hol láthatja?

Tavaly decemberben jelent meg DVD-n, úgyhogy szerintem még kapható a boltokban, emellett az interneten is látható jelképes összegért, a .týžden hetilap honlapján.

A pár hete bemutatott Slovensko 2.0, amelynek egyik producereként készül Cannes-ba, különleges kezdeményezés: tíz hazai rendező forgatott egy-egy tízperces kisfilmet arról, hogyan látják országunk elmúlt húsz évét.

Ezt a filmet öt nap leforgása alatt bemutatták a mozikban, kijött DVD-n, levetítette az STV és felkerült az internetre. A szakma egyik fele elmebetegnek tartott minket, a másik fele pedig örült, hogy végre valaki páros lábbal berúgta az ajtót. A számok nagyjából minket igazoltak: nem nézték meg kevesebben a mozikban, mint a többi hazai filmet. A nézettség a szerzői filmek esetében az első héten ezer fő körül mozog, összesen pedig maximum öt-hatezren váltanak jegyet egy hazai alkotásra. A mi filmünket annak ellenére látták ezren az első héten, hogy a tévében 49 ezren nézték meg. A Szlovák Televízió programizgazatója egyébként előzetesen 15 ezres nézettséget saccolt. Ezzel az atipikus forgalmazással azt szerettük volna bizonyítani, hogy a különböző médiumok nem feltétlenül konkurenciái egymásnak, és csak használ a filmnek, ha a lehető legtöbb módon kínáljuk egyszerre. Általában mire egy-egy film bekerül a tévébe, a nézők már elfelejtik. A mozipremier reklámozása pedig a hazai alkotások esetében a legtöbbször nem túl hatékony, erre valahogy nem marad pénz és energia. A Slovensko 2.0-ról sokat beszélnek, foglalkoztatja az embereket. Én annak is örülök, ha szidják a netes kommentelők, hiszen ez azt jelenti, hogy legalább látták, eljutott hozzájuk valamilyen módon, és van róla véleményük.

A European Film Promotion szervezet minden évben 24 producert választ ki Európa országaiból, hogy a cannes-i filmfesztivál ideje alatt együttműködésbe kezdjenek. Szlovákiából idén ön utazik. Mit remél ettől a pár naptól?

Kíváncsian várom, mert sosem lehet tudni, mi sülhet ki egy-egy találkozásból. Mondok egy példát. 2010-ben voltam Uherské Hradištében, még a Köszönöm, jól rövidfilmváltozatával, egy nem kifejezetten világhírű fesztiválon. Ott valahogy egymásba botlottunk Hajdu Szabolccsal, és beszélgetni kezdtünk. A következő évben találkoztunk egy francia fesztiválon, ahol már egy konkrét projektjéről mesélt. Idén pedig befejeztünk egy filmet, amelynek én vagyok a szlovákiai koproducere, és a Szlovák Filmalap is támogatta. Összesen nyolc szlovákiai színész szerepel benne, például Mokos Attila, Vörös Lajos és Fabó Tibor. És mindez úgy kezdődött, hogy mindketten egyazon időben egyazon helyen bolyongtunk ötezer ember között...